Mozifilm készülhet a Dead Space-ből

2008. augusztus 10.
2.8981
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Dru profilja, adatai
Dru
Az Electronic Arts kétségtelenül legígéretesebb játékai között tarthatjuk számon a Dead Space-t.

Ennek megfelelően a kiadó hatalmas reklámot csap körülötte, most például egy Dead Space közösségi napot szervezett, amelynek során Glen Schofield, a játék egyik atyja, osztott meg érdekességeket a sajtó képviselőivel. Elmesélte, hogy az alkotás korai fázisában több legendás horrorfilm készítővel beszélgettek, például Wes Cravennel (Sikoly, Rémálom az Elm utcában), aki elmondta, hogy mit is jelent a horror számára, és Eli Roth-tal, aki - mint Schofield viccesen megjegyezte - inkább a kínzós-pornós irányba ment el. Persze mit is várhatnánk egy olyan rendezőtől, akinek a Motel széria tapad a kezeihez.

Felkeresték a Sci-Fi Channel (Csillagközi romboló) munkatársait is, akik hasznos tanácsokat adtak, hogy hogyan is tegyék igazán élővé, nagy mélységgel rendelkezővé a Dead Space univerzumát. A csapat megtudta, hogy a legfontosabb egy erős háttértörténelem kialakítása. Ennek hatására döntötték el, hogy kitágítják a játék világát, és kezdték el a tárgyalásokat a képregény és az animációs film változatokról, amelyek a játék előzményeit mutatják be. Előbbi első száma már márciusban elérhetővé vált, míg az utóbbi a végleges produktummal nagyjából egy időben, október végén lesz megcsodálható.

Ekkor nekiszegezték Mr. Schofieldnek a kérdést, hogy elképzelhetőnek tartja-e, hogy nem állnak meg az eddigieknél, hanem egy teljes mozifilmbe is belevágnak. A válasz így hangzott: "Teljes mértékben." Ezt azzal egészítette ki, hogy szerinte nagyszerű filmet lehetne készíteni a Dead Space-ből.

Az Event Horizon (a magyar címe a borzalmas Halálhajó) óta híján vagyunk az igazán rettegős sci-fi-knek, így személyemben rögtön találtak egy leendő nézőt. Reméljük, lesz is valami az elképzelésből, és Uwe Bollnak még csak a neve sem fog felvetődni.
Dead Space-t.'>
1 hozzászólás

richie8

11 éve, 6 hónapja és 23 napja

Újabb mozifilm játékból? Ezzel megint tyúkszemre léphetnek a készítők, ha nem vigyáznak. Vagy ha nem is lesz belőle semmi.

válasz erre
Dead Space
16.999 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
Kisember001 profiljaKisember001 profiljamarco profilja