Mozgás közben a Lucidity

2009. október 08.
2.3291
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
A tegnapi nap folyamán, vagyis október 7-én, az előzetes tervek alapján megjelent a LucasArts több mint furcsának ható új alkotása, a Lucidity.

A csapattól nyilván többféle programot vártunk volna, kezdve a kalandjátékoktól, egészen a Star Wars játékokig, de nem egy kétdimenziós platformert, mindössze 9 euróért. Hogy ki látott volna szívesebben egy Loom 2-t, vagy egy normális Csillagok Háborúját, az más lapra tartozik, most szorítkozzunk csak a tényekre, hiszen a Lucidity megjelent, ráadásul a mai napon befutott róla két nagyon hangulatos kis gameplay szösszenet.

Aki eddig nem nagyon tudta hová tenni a játékot, netán nem értette volna a menetét és a benne rejlő potenciált, elsősorban számára lehet túlontúl ajánlott a két látnivaló megtekintése. Egyrészt, mert egyenesen a játékból lopott jelenetekkel találkozhatunk mindkét videóban, másrészt pedig, mert megtudhatjuk, hogy kedves kis főhősünket milyen formában kell segíteni azért, hogy eljusson a pálya elejétől a végéig. Lépcsők, csúzlik, ventilátorok, és sok más egyéb kis apróság áll majd a rendelkezésünkre kisasszonyunk segítése érdekében, mindezt pedig képzeljétek el egy aranyosan mesés, három dimenziót nélkülöző ügyességi játék képében. Szeretnéd a gyakorlatban látni? Akkor kattints a videókra! Ha azok is megtetszettek, a nevesebb digitális disztribúciós rendszereken magad is megvásárolhatod a készterméket.

#tv#

#tv2#
1 hozzászólás

richie8

11 éve, 7 hónapja és 10 napja

Még mindig nem igazán akar tetszeni ez a játék. wtf smiley

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
Gargameth profiljamarco profilja