Mozgásban debütál a Vampire Hunters

2009. november 12.
2.8381
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Egészen pontosan egy héttel ezelőtt került hivatalos bejelentésre a Vampire Hunters névre hallgató alkotás, amely a Cmedia műhelyében formálódik, és egy kalandelemekkel dúsított szerepjátékot köszönthetünk benne.

Az alkotásról eddig sajnos nem láthattunk még mozgóképeket - annak ellenére sem, hogy digitális formátumban már kapható -, éppen ezért az illetékesek úgy gondolták, hogy egy összefoglaló gameplay videó keretein belül is bemutatják nekünk játékukat, amolyan kis plusz reklám céljából. A videó tehát már azt mutatja, amit a játékban fogunk látni, avagy egy kicsit megkopott grafikát, egyeseknek talán unalmas harcokat, némi fejtörőket és sok-sok nyomozgatást.

Aki esetleg fennakadna a videón is megfigyelhető harcrendszer láttán, az nagyon gyorsan vésse az eszébe, hogy ez nem unalmas és nem rendszertelen, hiszen az ATBS (active time battle system) szabályait használja, amelyet már több más, elsősorban Ázsiából származó szerepjáték esetében láthattunk. A Vampire Hunters ugyanakkor egy kissé klisés, ám annál izgalmas sztorival bír, amely ott kezdődik, hogy egy sötét és elhagyatott kikötőben a legnagyobb vámpírvadászt holtan találják. Természetesen ahogy az ilyenkor lenni szokott, egyetlen vérszívó-klán sem vállalja a felelősséget érte, így egy külsősnek kell kivizsgálnia a történteket.

A legalkalmasabb személyek természetesen mi leszünk, hogy karóval, fegyverekkel, némi szenteltvízzel és természetesen néhány varázslattal felvértezve pontot tegyünk az ügy végére, méghozzá úgy, hogy közben megküzdünk a lehető legtöbb vérszopó szörnyeteggel, akik feltehetően eljuttatnak majd a tetteshez. A játék enyhén sötét hangulata végre most mozgás közben is megmutatkozik, így tehát ha felkészültél, jöjjön a puszta valóság, az alábbiakban a Vampire Hunters játékból kivett videója pörög.

#tv#
nincs még hozzászólás

 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljaBotyi profilja