Mount and Blade: Warband: gamescom 2009 trailer

2009. augusztus 22.
3.8361
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
A gamescom 2009 nagy bejelentései már megtörténtek, minden, mi újdonság volt, már láttuk, hallottuk és megértettük, így az utolsó két napra nem maradt más, csak a maradékok, amely nem minden esetben jelenti az igénytelenséget.

Így például a Mount & Blade első kiegészítőjének a rendezvényre szánt mozgóanyaga is a mai napon került nyilvánosságra, a játékról pedig sok mindent lehetne mondani, de azt, hogy igénytelen, semmiképpen sem. Maximum a kinézetére, de aki már játszott vele, az tudja, hogy milyen komoly játékmenet van a program mögé pakolva.

Valamint ne feledkezzünk meg arról sem, hogy az illetékesek, a jövő esztendőre csúsztatott Warband kiegészítőben bizony a kinézetre is rá fognak gyúrni, vagyis az expanzió telepítése után sokkal szebb látványban fog elénk tárulni az alapjáték. Mindemellett természetesen a játékmenetbe is belenyúlnak a mögöttes programozók, de a Warband-et mégsem ezért várják a legtöbben, hanem azért, mert a méltán hiányolt többjátékos módot is belecsempészi a programba, aminek hála végre akár megvívhatjuk 32 fős multiplayer harcainkat is.

A gamescom 2009-en bemutatott videó éppen utóbbi opciót kívánta bemutatni a nagyközönségnek, így ha te magad is kíváncsi vagy arra, hogy milyen lesz többjátékos módban tolni a Mount & Blade-et, akkor ne hagyd ki a most következő mozgóképet.

#tv#
4 hozzászólás

Tibit

15 éve, 10 hónapja és 11 napja

Carasan írta:
Nekem már az alapjáték is sok kellemes órát adott, már várom a kiegészítést.
megszerzem en valahonnan az alapot, nem erdekel! mosolygó smiley

válasz erre

Vendég

15 éve, 10 hónapja és 11 napja

Ez nagyon király lesz multiban!mosolygó smiley

válasz erre

Carasan

15 éve, 10 hónapja és 11 napja

Nekem már az alapjáték is sok kellemes órát adott, már várom a kiegészítést.

válasz erre

Tibit

15 éve, 10 hónapja és 11 napja

Ez mekkora ötlet! mosolygó smiley Ki is írom a nevét, meglegyen.mosolygó smiley

válasz erre
Mount And Blade
5.990 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
Minden hír, videó és cikk
gamescom 2009
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljaiPet profiljaManiac profilja