MotoGP 08: Screenshot csokor a Nintendo Wii-s verzióból

2009. január 15.
3.2971
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
FutuRetrO profilja, adatai
FutuRetrO
A Capcom terveinek megfelelően kiterjeszti a MotoGP franchise-ot, melynek értelmében a Nintendo Wii is célplatformmá vált, a tavalyi szezon lesz az első epizód a nagy N forradalmán.

A hivatalos bejelentésből kiderült, hogy tartalmilag nem lesznek számottevő különbségek, a HD konzolon már korábban megjelent verziókhoz képest, egyedül az online versenyzésre nem történt utalás, ami valószínűleg egyet jelent a játékmód elhagyásával.

A karrier, a gyors verseny, az idő elleni futamok és mind az 50 kihívás elérhető lesz a butított verzióban is, a teljes körű liszensz természetesen szintén megvalósul a Nintendo Wii-s átiratban, így az összes rider és járműosztály felvonul (125cc, 250cc, MotoGP). A grafika elszenvedte a szokásos csorbákat, viszont az irányítás hozza a WiiMote jellegzetességét, a mozgásérzékelős vezérlést.

Bár online módozat nem lesz, a kétszereplős, osztott képernyős multiban lehetőségünk adódik emberi ellenféllel is megmérkőzni az aszfaltcsíkokon. Megjelenési dátum nem szerepelt a Capcom sajtóanyagában, de ha jól tudjuk, március közepén debütál a kistestvér. Kép is jött dögivel, van miről meggyőződni...


MotoGP 08: Screenshot csokor a Nintendo Wii-s verzióból - 2. kép


MotoGP 08: Screenshot csokor a Nintendo Wii-s verzióból - 3. kép


MotoGP 08: Screenshot csokor a Nintendo Wii-s verzióból - 4. kép


MotoGP 08: Screenshot csokor a Nintendo Wii-s verzióból - 5. kép


MotoGP 08: Screenshot csokor a Nintendo Wii-s verzióból - 6. kép


MotoGP 08: Screenshot csokor a Nintendo Wii-s verzióból - 7. kép


MotoGP 08: Screenshot csokor a Nintendo Wii-s verzióból - 8. kép


MotoGP 08: Screenshot csokor a Nintendo Wii-s verzióból - 9. kép

nincs még hozzászólás

MotoGP 08
13.990 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljaKisember001 profilja