Most már tényleg küszöbön az Androidos és iOS-es BBM

2013. augusztus 02.
1.4701
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
petike737 profilja, adatai
petike737
Már az év eleje óta pletykálnak róla, hogy az eddig Blackberry-exkluzív üzenetküldő megjelenhet a két legnépszerűbb mobilplatformra.

Most már tényként kell kezelni, hiszen a béta verziókat tesztelésre küldték a szerencséseknek. A szerencsések alatt érdekes módon a cég saját alkalmazottait és családi, baráti körüket kell érteni. Érdekes lépés, de a tesztelés lényegén ez nem változtat.

A hivatalos bejelentés megosztotta a felhasználókat, hiszen a népszerűbb platformokra eddig is számos ilyen program létezett, a Blackberry felhasználói pedig örültek az exkluzivitásnak.

A program egyébként nagyon népszerű a BB felhasználók körében, az üzenetküldés mellett hívásokat is bonyolíthatunk vele, ha pedig a gyártó csúcsmodelljének egyikével rendelkezünk, akkor a videóhívás sem jelent gondot.

A végleges verziók nyár végén érkezhetnek meg, de mivel már így is csúszott a projekt, további késésen sem kell meglepődni.
10 hozzászólás

marco

11 éve, 7 hónapja és 20 napja

petike737 írta:
Szerintem a 10-es rendszer nagyon jó lett és a tesztek is mind dicsérik. Sajnos az appvadászat korát éljük, meg mindenki mobilon akar játszani stb. Szerintem egy térkép, egy jó menetrend,hír és irodai progi bőven elég.

Én még mindig BB felhasználó vagyok, nem tudom otthagyni őket pedig nagy a csábítás az Apple részéről röhögő smiley Két telefon (pláne ilyen drágák) meg már a luxus luxusa lenneszomorú smiley
Én nem dicsérem. És én csak magamnak hiszek.röhögő smiley

Amelyik teszt dicséri az azért teszi, mert számukra az jelenti a fejlődést ha valami eléri ugyanazt a **** szintet mint egy szifon.

Én meg azt mondom, nekem attól volt bleki a bleki, hogy titkosítva voltak az adataim, volt pushmail és ilyenek.

Az OS10 ugyanaz mint a többi, nekem egy blekitől más kell. Marad az Ubuntu Phone, úgy látom. Ha már minden ugyanolyan ****, akkor legalább legyen ugyanaz az oprendszer, ami a gépemen is.

válasz erre

petike737

11 éve, 7 hónapja és 20 napja

Szerintem a 10-es rendszer nagyon jó lett és a tesztek is mind dicsérik. Sajnos az appvadászat korát éljük, meg mindenki mobilon akar játszani stb. Szerintem egy térkép, egy jó menetrend,hír és irodai progi bőven elég.

Én még mindig BB felhasználó vagyok, nem tudom otthagyni őket pedig nagy a csábítás az Apple részéről röhögő smiley Két telefon (pláne ilyen drágák) meg már a luxus luxusa lenneszomorú smiley

válasz erre

rDAVE

11 éve, 7 hónapja és 20 napja

marco írta:
Azzal hogy a legdrágábbak.röhögő smiley
Az zsír, de igen rövidtávú terv... röhögő smiley

válasz erre

marco

11 éve, 7 hónapja és 20 napja

rDAVE írta:
WTF? Most akkor mivel tűnnek ki?
Azzal hogy a legdrágábbak.röhögő smiley

válasz erre

rDAVE

11 éve, 7 hónapja és 20 napja

WTF? Most akkor mivel tűnnek ki?

válasz erre

marco

11 éve, 7 hónapja és 20 napja

Eleve rossz döntés volt nyitni más platformok felé vele. A BB addig volt jó rendszer, amíg java alapú volt. Imádtam, sosem gondoltam hogy váltok platformot.

Erre jött a gagyi OS10. Szánalom, kezdetleges, elmaradott platform. Ha már tapi, akkor a mostanra már valóban kiforrott Android sokkal ésszerűbb választás.

A BB elvesztette a legrégebbi ügyfeleit, és itt nem csak magamról beszélek, hanem kb minden BB ismerősömről, akik elkötelezettek voltak a brand iránt.

Nyert újakat ideiglenesen, de ők is lépni fognak, mert minden előnyét elveszíti a platform. Az push email megszűnése volt az egyik fő ok, a túlárazottság a másik fő ok, nem mellesleg alig van rá valami, ami az appőrülteknél nem jó pont és most az egyetlen exkluzív program is nyílt lesz.

De jó hogy nem vettem részvényt, pedig tavaly nagyon terveztem, mert azt hittem, újra szárnyalni fog a cég a sok tapi-őrült majd veszi a telót. nem így lett.

válasz erre

csirkee

11 éve, 7 hónapja és 20 napja

Nagy nagy kár BBMért...ez az egy jó volt még a blekiben és tessék...ennek is annyi. Nem is értem őket.

válasz erre

petike737

11 éve, 7 hónapja és 20 napja

Szerintem azért mert ha kikerül akkor rányomnak 10 alternatív appot amivel tudod használni és kb elvész a progi értelme röhögő smiley Egyébként később lesz majd nyilvános teszt és ennek az időtartalmát mérsékelték ezzel.

Nem rossz húzás ha a cég szempontjából nézzük.

válasz erre

totyak

11 éve, 7 hónapja és 20 napja

A család meg a barátok biztosan nagyon objektíven tesztelik majd a cucot.

válasz erre

AngryKnight

11 éve, 7 hónapja és 20 napja

szerencsések alatt érdekes módon a cég saját alkalmazottait és családi, baráti körüket kell érteni

hát azért... de mért ?

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja