Most már hivatalosan is 2021 távoli időpontjára tolták a Digimon Survive megjelenését

2020. október 16.
8.0551
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Rendkívül hányattatott sorssal rendelkezik a Bandai Namco közbenjárásával, a Toei Animation védő szárnyai alatt készülődő Digimon Survive című taktikai szerepjáték, melynek már az év elején meg kellett volna jelennie.

Aztán csak tologatták a megjelenését, most pedig már ott tart a helyzet, hogy a Bandai Namco kénytelen volt hivatalosan bejelenteni, amit már sejtettünk egy ideje: csak 2021-ben jelenhet meg a boltok polcain a Digimon Survive.

Ráadásul erre is legkorábban a jövő év közepén kerül sor, mert újabb híreket 2021 tavaszán ígértek nekünk a készítők, szóval addig biztosan semmit sem hallhatunk majd az ismert fantáziavilágon alapuló projekt sorsáról.

Digimon Survive című taktikai szerepjáték, melynek már az év elején meg kellett volna jelennie.'>
2 hozzászólás

Ronalddo

3 éve, 9 hónapja és 20 napja

Közel két éves csúszás, az igen. Rendesen meghasalt a projekt.

válasz erre

petrovicsz

3 éve, 9 hónapja és 20 napja

Na nemár! röhögő smiley

válasz erre
Digimon Survive
nincs ár
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
Kisember001 profiljaGargameth profiljamarco profilja