Moduláris headsetet mutatott be a Fnatic Gear

2016. november 05.
3.1751
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
petike737 profilja, adatai
petike737
Az eSport-ban jártasabb olvasóinknak vélhetően nem kell bemutatnunk a svéd Fnatic csapatát, mely a világ egyik legnépszerűbb eSport szervezete, számos játékban díjnyertes csapatokat raktak össze, nemrég pedig elindították a nevükkel fémjelzett perifériákat is.

Az első néhány termékük elég átlagosra sikeredett, az érződött rajtuk, hogy csak a nevük miatt akarják eladni őket. Nemrég azonban bemutatták a Fnatic Duel-t, mely elsőre igencsak meggyőzőnek tűnik.

Egy moduláris gamer headsetről van szó, melyet játékon kívül is könnyen használhatunk. A modularitást szó szerint kell érteni, még a vezérlőket is levehetjük a vázról és később akár más modellre cserélhetjük.

Moduláris headsetet mutatott be a Fnatic Gear - 2. kép

A vezetők mellett különféle fülpárnákat használhatunk, teljesen levehetjük a mikrofont vagy akár kicserélhetjük olyan változatra, ami egy mobil headsethez hasonlít, vagyis a kábelen helyezkednek el a vezérlőgombok és a mikrofon. A különlegesség árát meg is kérik, hiszen 200 euróba kerül.
3 hozzászólás

WarriorAutobot

8 éve, 1 hónapja és 4 napja

Nem rossz megoldás, de nem hiszem hogy beruháznék egy ilyenre.

válasz erre

zender

8 éve, 1 hónapja és 5 napja

Rohadt jó ötlet különben.

válasz erre

totyak

8 éve, 1 hónapja és 5 napja

200 euro és nekem kell összelegózni röhögő smiley Jó dolog az ilyen, mindenki saját igényéra szabhatja.

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja