Modern Warfare 2: Hivatalos rendszerkövetelmények

2009. október 23.
2.0391
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Az Infinity Ward és az Activision minden bizonnyal már most előre kitágította pénztárcáit, hiszen alig három héten belül megérkezik sikerjátékuk, amely a Call of Duty szériához visszatalált Modern Warfare 2 lesz.

Az illetékesek tudják, hogyan kell jó játékot programozni, a kinézethez is példásan értenek, de természetesen azt is ismerik, hogyan húzzák fel a rajongókat ilyen-olyan kijelentésekkel. Mindenesetre úgy látszik, hogy a srácok programozni sem felejtettek el, hiszen a mai napon nyilvánosságra hozott gépigény teljes mértékben erről árulkodik.

A rendszerkövetelmények ugyanis alacsonynak tekinthetők. A program merevlemezéhsége nagy, azonban memóriából viccesen keveset fogyaszt, processzorból is beéri egymagossal, valamint a grafikus kártyával is szűkmarkúan bánik. Azt azonban nem szabad elfelejteni, hogy - feltehetően - ez a rendszerkövetelmény a lehető legalacsonyabb, amin a program elindul, és ha minden beállítást szeretnénk majd a legmagasabbon tudni, akkor nem árt neki egy dupla ilyen rendszer, ebben biztosak lehetünk. Mindenesetre nézzétek meg ti is, hogy az illetékesek szerint milyen gép az, amin már megmozdul az alkotás, de ne feledjük, hogy az információ egy internetes áruház, a GameStop oldaláról származik, így nem biztos, hogy végleges.

Modern Warfare 2 hivatalos rendszerkövetelmények:

Operációs rendszer: Windows XP / Windows Vista
Processor: AMD 64 3200+ vagy Intel Pentium 4 3.0 GHz vagy jobb
Memória: 512 MB RAM (XP) / 1 GB RAM (VISTA)
Grafikus kártya: Shader 3.0 vagy jobb, 256 MB nVidia GeForce 6600GT / ATI Radeon 1600XT vagy jobb
HDD: 16 GB szabad hely a merevlemezen
6 hozzászólás

Vendég

15 éve, 8 hónapja és 5 napja

Vendég írta:
Ez vicc, vagy tényleg elég ennyi?
Nem vicc. Ennyi kell neki. De remélem, nem lesz gagyi miatta...szomorú smiley

válasz erre

Vendég

15 éve, 8 hónapja és 6 napja

Ez vicc, vagy tényleg elég ennyi?

válasz erre

Tibit

15 éve, 8 hónapja és 6 napja

Lac írta:
Nem feltétlen. Sokszor előfordult már, hogy a készíték megadtak egy minimális konfigot, amin ugyan elindult a játék, de kb. 10 FPS-t produkált. Fut rajta? Fut! Játszható? Nem!röhögő smiley
Meggyőztél, szaggatva egy játék legyen akármilyen jó, semmit sem ér! mosolygó smiley Remélem nemsokára megszabadulok majd a konfig problémáktól! nyelvnyújtó smiley

válasz erre

Lac

15 éve, 8 hónapja és 6 napja

Nem feltétlen. Sokszor előfordult már, hogy a készíték megadtak egy minimális konfigot, amin ugyan elindult a játék, de kb. 10 FPS-t produkált. Fut rajta? Fut! Játszható? Nem!röhögő smiley

válasz erre

Tibit

15 éve, 8 hónapja és 6 napja

Szerintem még a leggyengébb konfigon is megéri majd játszani, akárhogyan néz ki!mosolygó smiley

válasz erre

Lac

15 éve, 8 hónapja és 6 napja

Höhö... ez komolyröhögő smiley Tényleg nagyon alacsony... kérdés azonban, hogy csak elindul-e rajta a játék, vagy játszható is lesz-e...

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja