Minden androidos kipróbálhatja a Firefox OS-t

2015. november 12.
1.8061
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
petike737 profilja, adatai
petike737
A Mozilla és a Firefox nevek bizonyára mindenki számára ismerősek, ám azt már kevesebben tudják, hogy a böngészők mellett az okostelefonos operációs rendszerek mezőnyében is jelen vannak.

Természetesen egyelőre nem említhetjük őket az Android vagy az iOS mellett, hiszen rendkívül kevés készüléken fut a Firefox OS. Nemrég azonban egy érdekes ötlettel álltak elő, hiszen minden androidos kipróbálhatja a rendszert.

Ehhez nem kell mást tenni, mint letölteni egy apk fájlt, melyet ezen az oldalon találtok meg, majd pedig feltelepíteni az alkalmazást. Az élmény tehát egy szimpla szoftveres megoldáson keresztül jut el az androidos felhasználókhoz és nem kell buherálni a készülékeket. Az alkalmazást elindítva Firefox OS-szerűen használhatjuk a készülékünket, mely akár arra is jó lehet, hogy feldobjuk a szürke hétköznapokat.
5 hozzászólás

totyak

9 éve, 1 hónapja és 7 napja

Nem igazán szoktam babrálni a telefonommal, még így skin szintjén sem. Jó nekem úgy, ahogy van, legközelebb meg veszek majd valami jobbat.

válasz erre

kpal

9 éve, 1 hónapja és 7 napja

PC böngészőben nagyon jó ,de mint OS nem kéne.

válasz erre

rDAVE

9 éve, 1 hónapja és 7 napja

WarriorAutobot írta:
Nem rossz megoldás.
Bár én már nem próbálom ki a mostani telefonomon mert már nem a legerősebb szerkezet. szomorú smiley
Ez csak a Firefox OS felülete, ráadásul a FF OS sokkal kisebb igényekkel rendelkezik, mint a dorid, de mivel ez csak a felhasználófelület, így lényegtelen most. röhögő smiley

válasz erre

WarriorAutobot

9 éve, 1 hónapja és 7 napja

Nem rossz megoldás.
Bár én már nem próbálom ki a mostani telefonomon mert már nem a legerősebb szerkezet. szomorú smiley

válasz erre

rDAVE

9 éve, 1 hónapja és 7 napja

Ó, ezt kipróbálom. Kár, hogy nem lehet csak úgy telepíteni a telefonokra rendszereket, mint számítógépnél... röhögő smiley Akkor már rég WP, fox vagy bármi más lenne a telefonomon. röhögő smiley

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
Maniac profiljamarco profilja