Microsoft: Ragaszkodunk a 360-hoz

2009. január 11.
1.8091
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Helme profilja, adatai
Helme
Az eredeti Xbox 2001-ben került kiadásra.

A 360-at 2005-ben dobták piacra. Most 2009-et írunk. A logika azt diktálja, hogy még idén érkezik az Xbox720. És, hogy ehhez mit szól a Microsoft vezetősége? Természetesen badarságnak tartja. Tény és való, hogy az Xbox 360 nagyon kelendő termék. A Live-on elképesztően nagy közösség alakult ki, így csak abban az esetben adnak ki újabb konzolt ha az, életbevágóan fontos. Mivel szépen teljesít, így a vezetőség szerint ez felesleges.

Robbie Bach, a Microsoft Entertainment & Devices Divizójának elnöke a következőképp értékelte a helyzetet:

" Ragaszkodunk az Xbox 360-hoz. 2005-ben érkezett, azóta négy év telt el, és még mindig az egyik legkeresettebb nextgen konzol. Most inkább arra törekszünk, hogy a 360 tulajdonosnak még nagyobb játékélményben legyen részük. Úgy tűnik sikerült megakadályoznunk a 3LED-es hiba kialakulását így, botorság lenne mindent előröl kezdeni. Az Xbox 360-ban számos tartalék rejtőzik, melyeket megpróbálunk a felszínre honi és átadni a vásárlóinknak, felhasználóinknak. És, hogy lesz-e új Xbox? Egyszer mindent tovább kell fejleszteni..."
3 hozzászólás

Raiden

16 éve, 6 hónapja és 11 napja

"Egyszer mindent tovább kell fejleszteni..." Ez jó duma,persze hogy ezt mondja...Fogadok hogy őszre már tudni fogjuk,hogy mikor lesz 720.mosolygó smiley

válasz erre

Rambo

16 éve, 6 hónapja és 11 napja

Hát, az RROD-s dolog elég gáz, hogy csak 3 év után tudták véglegesen kijavítani, de a gép az tényleg szépen fogy, ráadásul van rá pár nagy cím is (Fable, Banjo Kazooi, amit én irigylek a box tulajoktól).
Azért remélem a köv. generációs Xbox-ban már nem lesz semmi hardveres hiba, inkább adják ki később a konzolt.

válasz erre

Ryo san

16 éve, 6 hónapja és 11 napja

Úgy legyen.

válasz erre
 

kapcsolódó hírek, cikkek

Nincsenek kapcsolódó cikkek.

 
legutóbbi hozzászólások
 
XTomiX0029 profiljamarco profiljaManiac profilja