Microsoft 24 órás programozói verseny

2007. november 06.
1.8901
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Hírblock profilja, adatai
Hírblock
Míg a tavalyi verseny az ASP.NET-re és egyéb webes technológiákra koncentrált, az idén 24 órán át Windows kliensfejlesztés lesz a versenyzők feladata.

A résztvevőknek ismét egy nagyfeladattal valamint néhány kisfeladattal kell megbirkózniuk, amelyek célja a csapattagok rátermettségének, mint például az algoritmikus vagy designer-képességeik tesztelése. A regisztrációt követő 48 órán belül minden csapat egy technológiai indulókészletet kap a verseny szempontjából fontosnak tartott Microsoft fejlesztőeszközökből. Bármely fejlesztő maximális eséllyel indulhat az első helyért, mivel a legszükségesebb technológiák használata rövid idő alatt elsajátítható.

A verseny különlegessége, hogy az IT iparágban aktívan fejlesztők és a diákok egyetlen közös kategóriában mérhetik össze tudásukat. A versenyen résztvevő diákok számára nagyszerű lehetőség ez, hogy megmutassák: ők is legalább olyan tehetségesek, mint a már néhány éve dolgozó versenyző társaik, és kihívás a tapasztalt mérnököknek és céges csapatoknak is, hogy bizonyíthassák, ők a leggyorsabbak, legjobbak a magyar piacon. A több mint 1500 meghívott középiskola diákjainak és a versenyen nem résztvevő, de érdeklődő közönségnek lehetősége lesz a legjobb fejlesztők előadásait végighallgatni, és a csapatoknak, szakértőknek szakmai kérdéseket feltenni.

A verseny főbb paraméterei:
Időpont: 2007. november 10. (szombat) 14:00-től november 11. (vasárnap) 14:00-ig
Helyszín: Millenáris Park - Jövő háza
1024 Budapest, Kis Rókus u. 16-20.

A versenyről bővebb információ az alábbi link alatt olvasható:
http://msportal.hu/WTW/Default.aspx
nincs még hozzászólás

 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja