Microsoft: 1.7 millió eladott Xbox 360 az elmúlt negyedévben

2009. április 24.
1.5561
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
FutuRetrO profilja, adatai
FutuRetrO
Március harmincegyedikével egy újabb üzleti negyedév zárult le, amelynek eredményeit a redmondiak hozták le elsőként.

Jól fogyott az Xbox 360 az utolsó három hónapban, sőt, 30%-kal több géptől sikerült megválniuk, mint tavaly, ugyanezen időszakban. Számszerűsítve ez 1.7 millió eladott példányt jelent, ami pontosan négyszázezerrel több, mint az előző esztendőben ilyenkor, 2008 első negyedében 1.3 millió értékesített masinát számoltak össze világszinten az illetékesek.

További adat, hogy a Microsoft 10 millió géppel szórta meg a piacot a 2009-es üzleti esztendő első kilenc havában, azaz háromnegyedében, míg a 2008-as periódusban csupán hét és félmillió volt a kiküldött hardvermennyiség. A szórakoztató iparért és a konzolos szekcióért is felelős, Microsoft Entertainment and Devices részleg 1.57 milliárdos forgalmat bonyolított, teljes pályán pedig 13.65 milliárd volt a megmozgatott pénzek összege a redmondi óriásvállalatnál.

A konzolok eladásai mellett a játékszoftverek értékesítési aránya is nőtt, 8.3%-ra, a géphez kínált perifériák forgalma pedig 3.9%-ra. Gondok tehát nincsenek, minden megy szépen a maga útján tovább, immáron harmincmilliónál is több eladott Xbox 360-nal a fedélzeten. Vajon hogy áll a két másik rivális? Hamarosan őket is financiális górcső alá vesszük, amint befutnak az üzleti kimutatásaik.
nincs még hozzászólás

 
legutóbbi hozzászólások
 
Kisember001 profiljaBotyi profiljamarco profilja