Michael Pachter szerint Xbox 360 árcsökkentés várható az E3-on

2011. március 08.
2.3521
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Michael Pachter, avagy a Wedbush Morgan elemzője, a játékvilág tisztán látója, a megmondóember ismét komoly számításokat végzett azzal kapcsolatban, hogy mit tervez a Microsoft az idei esztendőben, és az milyen formában befolyásolja majd a konzolpiacot.

Michael ugyanis minden egyes tényezőt figyelembe véve úgy gondolja, hogy a redmondi óriás az idei E3 kiállításon biztosan árcsökkentést eszközöl majd az Xbox 360-on, így tehát olcsóbbá válhatnak a nyárra a kis masinák.

Természetesen a cég egyelőre még nem jelentette be hivatalosan a dolgot, így képlékeny a történet, ugyanakkor Pachter biztos a dolgában, sőt azt is kijelentette már, hogy ezt az árcsökkentést rövid időn belül a Sony és a Nintendo is követni fogja majd. Arról természetesen egyetlen szó sem esett, hogy nagyjából mekkora árcédula vagdosás vár ránk a nyáron, mindenesetre ha lesz is ilyen, akkor az a megszokott 5-10 százalék lesz, erre akár mérget is vehetünk. Június 7 és 9 között kiderül, akkor lesz ugyanis az idei E3.
1 hozzászólás

totyak

11 éve, 6 hónapja és 18 napja

Ezek az elemzők már mondtak sok mindent, aztán vagy bejön, vagy nem. Senki nem kéri rajtuk számon.

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja