Mercenaries 2: World in Flames pusztítás

2008. július 27.
3.4321
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Dru profilja, adatai
Dru
Lassan véget ér az idei San Diego-i Comic-Con is, amelyet július 24-27.

között tartottak meg. Ezt a rendezvényt már 1970. óta minden egyes évben összehozzák. Míg kezdetben csupán a (névadó) képregények tiszteletére gyűltek össze néhányan a Comic-Con keretein belül, addig napjainkra az év egyik legnagyobb szórakoztatóipari show-jává nőtte ki magát. A közkedvelt képregények mellett helyet kaptak filmek és videojátékok is. A 2008-as eseménynek számos nagyszerű anyagot köszönhetünk, az egyik közülük a ma befutott Mercenaries 2 videó.

A játék az Electronic Arts és a Pandemic Studios összefogásának eredményeképpen formálódik. Az előzetes tervek szerint már tavaly a kezünkbe kellett volna kaparintanunk a végleges verziót, erre azonban a sorozatos csúsztatások miatt idén augusztus 31-én lesz lehetőségünk (feltéve, ha nem halasztják el megint).

Így tehát az elmúlt hónapok során már számos részletet közöltünk a játékkal kapcsolatban. Ismert, hogy Venezuelában randalírozhatunk, lesznek szép, nagy robbanások, tökös főhősök (még ha egyikük egy hölgy is), csúnya bácsik ezrei és színpompás grafika. Ennyinek tökéletesen elégnek kell lennie egy vérbeli akcióorgiához, amilyen a Mercenaries 2 szeretne lenni.

Az alant kuksizható trailer ezúttal a vezethető járműveket állítja középpontba. Megszemlélhetjük, hogy milyen következményekkel jár, ha egy tarajos svéd fiatalember kezei közé kaparint egy tankot és egy katonai helikoptert, ráadásként pedig bemutatót tart a rakétavető alkalmazhatósági területeiről.
#tv#
nincs még hozzászólás

Mercenaries 2: World In Flames
9.900 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
rDAVE profiljaBotyi profiljamarco profilja