Megvan az új csapat, folytatódhat a Dead Island 2 fejlesztése

2016. március 10.
3.3371
Maniac profilja, adatai
Maniac
Miután a Deep Silver kiadójának kibékíthetetlen ellentéte támadt a Yager fejlesztőcsapatával, a Dead Island 2 fejlesztési munkálatai váratlanul leállításra kerültek, és sokáig úgy tűnt, hogy már el sem készülhet majd a kérdéses zombis cím.

A legfrissebb hírek szerint azonban aggodalomra semmi ok, a kiadó ugyanis megtalálta a tökéletes csapatot a munkálatok befejezéséhez, ennek megfelelően kiderült, hogy a Sumo Digital lesz az a szerencsés brigád, akik pontot tesznek majd az ügy végére.

A kérdéses csapat kapcsán összességében nagy reményeink vannak, hiszen dolgoztak ők már komolyabb projekteken is, így Forza, Disney Infinity és LittleBigPlanet-játékot is fejlesztettek a múltban, szóval várjuk az első bizonyítékokat azzal kapcsolatban, hogy a Dead Island 2 kapcsán is megállják majd a helyüket.
7 hozzászólás

venoman

7 hónapja, 4 napja

Igen ez most egy nagy lehetőség nekik. Az első rész magasra tette a lécet. Most lehet bizonyítani.

válasz erre

drift3r91

7 hónapja, 6 napja

Akkor talán marad minden a régiben. Jó kis sorozat volt, talán DI az első sorozat, amit próbáltam 3 másik barátommal.

válasz erre

WarriorAutobot

7 hónapja, 6 napja

Egyik korábbi játék se az amire at mondanám hogy hasonlít erre a játékra, de akár még jó is lehet.

válasz erre

totyak

7 hónapja, 6 napja

Nekem nem hiányzott volna, de tudom, hogy sokan szeretik, így miattuk is örülök, hogy nem lett kuka.

válasz erre

muki

7 hónapja, 6 napja

Rohadtul jó hír, remélem hamar jön már!

válasz erre

petrovicsz

7 hónapja, 1 hete

Ideje volt helyrerázni a stuffot! Jó hír nagyon!

válasz erre

Mordorer

7 hónapja, 1 hete

Na végre! Ez bizony jó hír!

válasz erre
Dead Island 2
nincs ár
kövesd a játékot!
legutóbbi hozzászólások
 

Itt is rontjuk a levegőt

Aleine profiljaManiac profiljarDAVE profiljaNeurotic profilja5t3v3nk3 profiljaWarriorAutobot profiljamovi profiljaRyutheStaR profilja adambalonyi profiljarititi profilja adambalonyi profiljamarco profiljaDrenzer profiljaBvektor profiljaWillThaWheel profilja