Megugró PS3 eladások az árcsökkentés után

2007. november 25.
1.9471
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Hírblock profilja, adatai
Hírblock
A megjelenése óta lanyha értékesítési mutatókkal küzdő PlayStation3 konzol eladásai fellendültek az USA-ban, miután jelentős árcsökkentésre szánta el magát a Sony.

A japán gyártó látva, hogy az átlagos kezdés után sem futnak fel az értékesítések, a 80 GB-os modell árát 599 dollárról 499 dollárra mérsékelte, valamint ezzel együtt ebben a hónapban megjelentetett egy olcsóbb alapváltozatot 399 dolláros árcímkével. A jelek szerint az új árpolitika eredményei nem maradtak el, a két modell együttes eladásai 192 százalékkal emelték meg a cég forgalmát. Ez igen fontos hír a Sony számára, mely eddig kissé mereven állt hozzá a PlayStation3 árához.

Ennek hátterében egyrészt a kéklézeres Blu-ray technológia alkalmazása állt, mivel az ilyen optikai meghajtókba szükséges részegységek ára eddig igen magas volt, másrész kicsit elbízták magukat a világ valaha volt legsikeresebb konzoljának gyártójaként, hiszen ez a modell szintén Sony termék, a PlayStation2. A konzolok piacán azonban nem igazán a hardver a kulcskérdés, ha haszonról van szó. Mivel a bevételek túlnyomó része az eladott játékokból származik, sokszor megéri akár veszteséggel is árulni a konzolt, hiszen néhány hónap múlva a hozzá vásárolt újabb és újabb játékok révén szinte bizonyosan behozza az árát.

Hogy ez mennyire így van, azt jól mutatja a Sony hardverpolitikája is. Az olcsóbb, 399 dolláros készülék ugyan csak 40 GB-os merevlemezt tartalmaz, de nem ez a lényeg, hanem az, hogy nagyobb testvérével szemben nem képes a Playstation2 játékok futtatására. Ha tehát valaki ilyet vesz, még biztosabb visszatérő vásárlója lesz a Sony-nak, hiszen ha lenne is korábbi játékgyűjteménye, kénytelen teljesen újakat venni.
1 hozzászólás

richie8

11 éve, 7 hónapja és 21 napja

Árcsökkentés=több vásárló. Pedig egyszerű az üzletpolitika, nem is meglepő a végeredmény mosolygó smiley

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja