Megtekinthető a Killzone 3 dobozképe

2010. június 18.
1.8371
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
A Sony az idei E3-on erősen rágyúrt a Move mozgásérzékelős kontrollerre, és ennek okán játékai közül is csak néhányat emelt a magasba.

Ezek közül kétség kívül előkelő helyet kapott a Killzone 3 is, amelyet az illetékesek konferenciájukon is prezentáltak, méghozzá teljes három dimenzióban, lévén a program nem csak folytatja a második rész monumentalitását, nem csak brutális kinézetet biztosít, hanem 3D támogatást is kap, sőt, teljes Move kompatibilitást. Ha mindez minket nem is érdekel, annyira biztos vétel már most a játék, akkor is azért egy dobozképre talán biztosan kíváncsian vagyunk.

Ha így lenne, akkor a megfelelő helyen jársz, a Sony ugyanis elkészítette és közkézre bocsájtotta a játék box art-ját, amely alant megtekinthető, és több érdekesség is megfigyelhető rajta. Egyrészről a Move támogatás feltüntetése, amelyet ezentúl a bal felső sarokban, kék színnel kell keresnünk a dobozokon, illetve a 3D támogatás logója, amely a jobb alsó sarokban kapott helyet, találó dizájnnal párosítva. A Killzone jövő februárban ér el az üzletek polcaira, kizárólag PlayStation 3 masinákra, az alábbi dobozképpel:


Megtekinthető a Killzone 3 dobozképe - 2. kép


4 hozzászólás

Hori a (hun)

15 éve, 13 napja

MMartina írta:
Ne szidd már állandóan a microsoftot... Ez már idegesítő.

Amúgy a kép rohadtul tetszik.
csináljon 3D-t és olyan tejlesítményt mint a PS3 és ne fagyjanak a windowsok. Akkor kibékülök velekacsintó smiley

válasz erre

MMartina

15 éve, 13 napja

Ne szidd már állandóan a microsoftot... Ez már idegesítő.

Amúgy a kép rohadtul tetszik.

válasz erre

Hori a (hun)

15 éve, 13 napja

SZerintem előre láthatólag a Sony szinte mindegyik játékát Move kompatibilis és 3D-re fogj megcsinálniröhögő smileyröhögő smiley A microfos le van maradvanyelvnyújtó smileynyelvnyújtó smiley

válasz erre

Shadow

15 éve, 13 napja

aztaaaaaaaaaameglepett smileymeglepett smiley
MOVE+3D ez király ötlet röhögő smileyröhögő smiley

válasz erre
Killzone 3
13.500 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
Minden hír, videó és cikk
E3 2010
legutóbbi hozzászólások
 
Maniac profiljamarco profiljaMonyo profilja