Megtámadták a zombik Ausztráliát

2010. március 31.
2.5211
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Yoyo profilja, adatai
Yoyo
El kell ismernünk, hogy az emberi találékonyság nem ismer határokat, ha bizonyos jogok kiharcolásáról van szó.

Vegyük példának az utóbbi időben sokat emlegetett Ausztráliát, azon belül is a játékok 18+-os besorolásáért folytatott csatát. Mint az ismeretes, az országban rengeteg olyan játék nem jelenhet meg, amiket az ottani törvényalkotók túlságosan brutálisnak, erkölcstelennek, esetleg a személyiségfejlődésben komoly károkat okozó terméknek tartanak. Mit tehet ez ellen szegény ausztrál játékfüggő? Természetesen tüntet, ráadásul nem is akárhogy.

Sydney városát nem is oly rég ezernyi zombi lepte el, ám ahelyett, hogy az ártatlan járókelők szürkeállományát habzsolták volna be, inkább hatalmas transzparenseket vittek magukkal, továbbá ittak és buliztak. A Sydney Zombie March névre keresztelt felvonulás lassan állandó programja lesz az országnak, hiszen nem ez volt az első alkalom, hogy zombik rohangáltak a városban. Az eseményt rengetegen rögzítették, így nekünk is van szerencsénk bemutatni egy rövid videót arról, hogy az ausztrál játékosok mennyire tartanak össze, ha számukra fontos dologról van szó. Szerintünk az ötlet hatalmas, ilyet szeretnénk egyszer Magyarországon is látni!#tv#
7 hozzászólás

richie8

11 éve, 6 hónapja és 10 napja

Mo-n ilyet sosem fogunk látni, legalább az ausztrál fiatalok kiállnak azért, amit tényleg akarnak. Ez a fajta megmozdulás még jó buli is röhögő smiley

válasz erre

bentix11

14 éve, 7 hónapja és 9 napja

huhu l4d?

válasz erre

Deathcharger

14 éve, 8 hónapja és 4 napja

Haverok,Buli,Zombies!!! Let's go Zombie Baby,let's go Skull partyröhögő smileyröhögő smileymeglepett smiley

válasz erre

Yoyo

15 éve, 2 hónapja és 15 napja

Aztán mégis milyen alkalomból? röhögő smiley nekik volt rá okuk, nekünk meg nincs nagyon... (bár..kalóznak be lehetne öltözni, amiatt sokan eljönnének..)

válasz erre

Maniac

15 éve, 2 hónapja és 15 napja

Yoyo írta:
Na jóóóóó de az mááááááááás... (amúgy buktad, mert régen rendszeresen jártam a főváros "totál metál klubjába, ahol szintén hasonlóan néztek ki az emberek, és üvöltött a black meg a death metalmosolygó smiley)Ez gamer dolog, és szerintem tök állat röhögő smiley
Akkor szervezzük zombi-tüntetést Budapesten.röhögő smiley Rajta!röhögő smiley

válasz erre

Yoyo

15 éve, 2 hónapja és 15 napja

Na jóóóóó de az mááááááááás... (amúgy buktad, mert régen rendszeresen jártam a főváros "totál metál klubjába, ahol szintén hasonlóan néztek ki az emberek, és üvöltött a black meg a death metalmosolygó smiley)Ez gamer dolog, és szerintem tök állat röhögő smiley

válasz erre

Maniac

15 éve, 2 hónapja és 15 napja

Azt mondja: "ilyet szeretnénk egyszer Magyarországon is látni" Nem jártál még death metal koncerten papa.röhögő smiley Egy Cannibal Corpse után tele van az adott város ilyenekkel.röhögő smiley

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljaBotyi profiljaKisember001 profiljaManiac profilja