Megszületett a végleges ítélet: húsz év börtön vár a swattingoló játékosra!

2019. április 02.
6.7441
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Andrew Finch neve sokak számára ismerősen csenghet, a 28 éves férfinek ugyanis azért kellett meghalnia, mert egy videojátékban annyira felhúzott egy másik játékost, hogy az mondvacsinált indokokkal ráhívta a rendőröket.

A 28 éves játékost a 25 éves Tyler Barriss egy Call of Duty WWII mérkőzés után azzal jelentette fel a rendőrségen, hogy megölte a saját apját, és túszokat ejtett a házában, amiből semmi sem volt igaz, csak így, az úgynevezett swatting által akart bosszút állni, amiért a virtuális csatatéren jól elkenték a száját, azonban ez a bosszú egy emberi életbe került.

Finchet ugyanis a kiérkező rendőrök agyonlőtték, amivel kapcsolatban Barriss bár korábban tagadta bűnösséget, a minap azonban ítéletet hirdettek ellene, így kiderült, hogy a fiú 20 év börtönbüntetést kapott a tettéért, ami az áldozat testvére szerint éppen ideális, de Tyler bocsánatkérését nem fogadja el, sőt pert indítanak a halálos lövést leadó rendőr ellen is.

Barriss ellen egyébiránt már korábban született ítélet, akkor azonban ügyvédje társaságában fellebbezett, de a bíróság azt elutasította, így a 20 éves börtönbüntetés most végrehajthatóvá vált.
7 hozzászólás

totyak

5 éve, 5 hónapja és 2 napja

Marduk írta:
Lenyomozható. És nem mezei zsarukat küldött rájuk a srác, hanem SWAT csapatot. Az kb. olyan, mintha itt rád küldenék a TEK-et. Egy ilyen bejelentésnél nem mindig kérdezősködnek, mert ilyenkor cselekedni kell gyorsan.
Ne haragudj, de remélem te sem TEK-es nem vagy, sem semmi közöd fegyveres szervekhez. Nem kérdezősködni, hanem cselekedni kell? Azért ez nagyon nem így van. Nem hiszem, hogy a lelőtt srác ellenállt. Úgy tudom elképzelni, hogy rátörtek, a srác megijedt, esetleg felugrott, ezek meg leszedték, mint egy kacsát. Csak jobb lett volna kérdezni.

válasz erre

Marduk

5 éve, 5 hónapja és 2 napja

totyak írta:
De honnan a francból tudta a másik játékos nevét, vagy címét, hogy ráküldje a zsarukat? A rendőrök meg tényleg fullba nyomják a kretént az USA-ba. Előbb lőnek, aztán kérdeznek. Jól meg kell bäszni a gyilkos rendőrt is, mert ez gyilkosság volt.
Lenyomozható. És nem mezei zsarukat küldött rájuk a srác, hanem SWAT csapatot. Az kb. olyan, mintha itt rád küldenék a TEK-et. Egy ilyen bejelentésnél nem mindig kérdezősködnek, mert ilyenkor cselekedni kell gyorsan.

válasz erre

totyak

5 éve, 5 hónapja és 2 napja

De honnan a francból tudta a másik játékos nevét, vagy címét, hogy ráküldje a zsarukat? A rendőrök meg tényleg fullba nyomják a kretént az USA-ba. Előbb lőnek, aztán kérdeznek. Jól meg kell bäszni a gyilkos rendőrt is, mert ez gyilkosság volt.

válasz erre

Mordorer

5 éve, 5 hónapja és 3 napja

Mocskos ****házi patkány! Még meg is úszta.

válasz erre

WarriorAutobot

5 éve, 5 hónapja és 3 napja

Megérdemli!
Ilyen aljas húzás miatt meghaljon egy tök ártatlan ember... aljas féreg az ilyen.

válasz erre

Hentes

5 éve, 5 hónapja és 3 napja

Megérdemelné, hogy bent kinyírják. Gennyláda aljas rohadék. És még mentegeti magát.... wtf smiley wtf smiley wtf smiley

válasz erre

Patrik94

5 éve, 5 hónapja és 3 napja

Rohadjon is meg odabent a büdös patkány!

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
rDAVE profiljamarco profilja