Mégsem szűnik meg a Digital Reality

2013. július 30.
2.3661
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
A korábban felröppent hírekkel ellentétben mégsem szűnik meg hazánk egyik legidősebb és legnagyobb presztízzsel bíró fejlesztőcsapata, avagy a Digital Reality, tudtuk meg a csapat legfrissebb sajtóközleményéből.

Mint azt az üggyel kapcsolatos legutóbbi hírünkben előre is jeleztük, teljesen értelmetlen volt a híresztelés.

Az alábbiakban olvashatjátok a hivatalos információkat:
A Digital Reality felfüggesztette az új Imperium Galactica-játék fejlesztését. A cég fő támogatója a Docler cégcsoport továbbra is a játékfejlesztő stúdió mögött áll, a Digital Reality nem szűnt meg.

Hazánk legismertebb és egyik legrégebbi játékfejlesztő stúdiójában felfüggesztették az idén februárban bejelentett, új Imperium Galactica projekt munkálatait. Peller András, a cég ügyvezető igazgatója a döntést nem pénzügyi, likviditási okokkal, hanem szakmai indokokkal magyarázza. Ezek közé sorolja, hogy a fejlesztés nem úgy haladt, amely a folytatást indokolta volna.

A Digital Reality kizárólag a projekt munkálatait állította le, a cég nem szűnik meg, a folytatásról a tulajdonosok megkezdték a tárgyalásokat. Az Imperium Galactica fejlesztésén eddig dolgozó szakembereket lehetőség szerint a Docler cégcsoport kívánja a továbbiakban alkalmazni.

A Digital Reality Magyarország egyik legrégebbi múltra visszatekintő játékfejlesztő cége. Az 1991-ben összeállt alapító csapat első alkotása, a Reunion 1994-ben jelent meg. Korai fejlesztései közé tartoznak olyan, ma már legendásnak számító művek, mint az Imperium Galactica-sorozat vagy a Haegemonia, melyeket számos nyelven, több mint hatvan országban adtak ki. A legnagyobb sikert az Imperium Galactica 2 érte el, mely felkerült az USA top 10-es eladási listájára, valamint az ezredfordulón elnyerte a Brit Film- és Televíziós Akadémia (BAFTA) díját is.
13 hozzászólás

Vendég

11 éve, 7 hónapja és 1 napja

Vendég írta:
Alá kell adnom hogy lali mondja. De szerintem is inkább Stalkert kellett volna csinálniuk még mindig állna a cég most meg repül. Hát ennyit a hozzá értésről? Szerintem az a baj hogy nem tudták mi újság. Most meg kapálóznak mint a nyulak a bokorba de hiába, ebből nem lesz szalonna. Jól van?
Hát jól vanna ha inkább bezárnák örökre az egészet. Itt már nem lehet más megoldás mint az hogy internálják azokat akik belefeküdtek a nagyzolásukba. Nincs visszaút eszt be kellene látniúk különben hogyan lehetne lehecséges a megoldás hejett. El kell dőntení hogy legyen vagy ne legyen. Szerintem ne legyen ugyhogy akkór így legyen. Üdv: lali

válasz erre

Vendég

11 éve, 7 hónapja és 1 napja

Alá kell adnom hogy lali mondja. De szerintem is inkább Stalkert kellett volna csinálniuk még mindig állna a cég most meg repül. Hát ennyit a hozzá értésről? Szerintem az a baj hogy nem tudták mi újság. Most meg kapálóznak mint a nyulak a bokorba de hiába, ebből nem lesz szalonna. Jól van?

válasz erre

Vendég

11 éve, 7 hónapja és 1 napja

Hát igen jelentkezdtem vólna csak aszt monták hogy túl fiatal vagyok még játéktesztelönek óda de asztán utána beszéltem még egy másikkal aki szintén odt van és ő meg aszt monta hogy igazából az a baly hogy túlságosan jól értem a játékoknak a nyelvét és nem lene jo ha kiverném a kenterből a többi szakhiedelmes embert akik ott van. Úgyhógy ezért. Ha már a Dr nem akkor meg miért szűnt meg majdnem ha igen? Vagy akkor ez úgy vólt? Nem nagyon tiszta mostantól a dológ és ez így akkór nem is igazságós. Az egyépként mitől van hogy a régi lyátékuk, az impériumos volt az ami után nem volt jó gammájuk csak ilyen himbilimbis? Nem feltűnt senkinek a sók év alatt elvesztegetedt munkahiány beliség? Értitek amire rácélzom gondolhatom hogy igen.

válasz erre

italianman

11 éve, 7 hónapja és 1 napja

Van----Nincs-Van---

válasz erre

Vendég

11 éve, 7 hónapja és 1 napja

Hát nem is tudom Lali haverom jelentkezett oda mint tesztelő de mondták most nem érnek rá. Pedig az ő véleménye mérv adó. Elég nagy lehet az arcúk ahhoz képest hogy saláta az ebéd. De lehet hogy rosszul tudom de én sose játszottam velük csak az a Sine Mura vagy mi és utána inkább visszatértem a jó öreg Batelfieldhez végülis nem egy szín vonal azt meg kell nyilatkoznom. Gondolom ti is úgy vagytok vele inkább a kecske mint a káposzta. Hanem?

válasz erre

Krees9116

11 éve, 7 hónapja és 2 napja

totyak írta:
Egy kis off, de ha már így magyar vonatkozásokról beszélünk, akkor meg kell, hogy említsem, hogy a Mystery Interactive Lőrincz L. László egyik regényéből kalandjátékot készít és a tervek szerint magyar felirat és szinkron is lesz benne. Egy szép hírt ez is mindenképpen megérdemelne.
Ebben egyetértünk mosolygó smiley Már tudok róla, és találtam egy interjút a készítő csapat egyik tagjával, melyben mesél egy kicsit a projektről. (Ha érdekel valakit, linkelem, csak szóljatok)

A hírnek pedig örülök természetesen mosolygó smiley

válasz erre

totyak

11 éve, 7 hónapja és 2 napja

Egy kis off, de ha már így magyar vonatkozásokról beszélünk, akkor meg kell, hogy említsem, hogy a Mystery Interactive Lőrincz L. László egyik regényéből kalandjátékot készít és a tervek szerint magyar felirat és szinkron is lesz benne. Egy szép hírt ez is mindenképpen megérdemelne.

válasz erre

rDAVE

11 éve, 7 hónapja és 2 napja

Ez rendkívül jó hír!

válasz erre

wazko

11 éve, 7 hónapja és 2 napja

richie8 írta:
Valahol mélyen mindenki tudta hogy jön ez a hír röhögő smiley
Ez így van, reménykedtünk benne, hogy hazánk fenn tud maradni a játékpiaconröhögő smiley

válasz erre

richie8

11 éve, 7 hónapja és 2 napja

Valahol mélyen mindenki tudta hogy jön ez a hír röhögő smiley

válasz erre

totyak

11 éve, 7 hónapja és 2 napja

Nagyon jó hír. Kár lett volna, ha a kevés magyar játékfejlesztő csapat egy ilyen nagy multú céggel szegényedne.

válasz erre

Tibee984

11 éve, 7 hónapja és 2 napja

Ez az! röhögő smiley

válasz erre
12a(z) 2 -ből
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja