Mégsem lesz minden terület azonnal elérhető az Assassin's Creed IV: Black Flagben

2013. augusztus 29.
2.4971
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
A VG247 munkatársai a gamescom 2013-on mikrofonvégre kapták az Assassin's Creed IV: Black Flag egyik menedzserét, aki a beszélgetés során friss és érdekes részleteket osztott meg az újságírókkal a kölni rendezvényen.

Carsten Myhill elsődlegesen a hajófejlesztéssel kapcsolatban emelt ki néhány érdekességet, ami elmondása szerint igencsak fontos lesz majd a játékban, mondhatni ez lesz az előrejutás záloga is, lévén több olyan kikötő található a hatalmas Karibi-térségben, ahol első ízben az elképesztő erejű ellenállás miatt nem tudunk majd kikötni.

Első ízben tehát szükségünk lesz arra, hogy a főküldetések mellett mellékes feladatokat is vállaljunk, valamint kincseket keressünk és fosztogassunk, hogy minél több pénzhez jussunk, amiből páncélt, újabb ágyukat és erősebb hajótestet tudunk vásárolni bárkánkhoz, így lassan bevehetővé válnak az első ízben még legyűrhetetlen kihívást nyújtó kikötők is.

Érdekesség, hogy bár Carsten szerint az alkotás játéktere az első betöltéskor teljes egészében bejárható lesz, ugyanakkor a fentiek értelmében mégsem vár ránk olyan nagy szabadság, mint azt korábban beharangozták. Szerintetek ez baj, vagy jó, ha néha egy nyitott világú akciójátékban is megfogják az ember kezét?
16 hozzászólás

AngryKnight

11 éve, 6 hónapja

jobb ez így mert így ki maxolod a területet és csak azután mész tovább röhögő smiley

válasz erre

Alrian

11 éve, 6 hónapja

variálunk?-variálunk? nem lesz jó vége... röhögő smiley

válasz erre

Ehinol

11 éve, 6 hónapja

inkább a nyitott világot preferálnám személy szerint! bár attól függ mennyire lesz "scriptelt" a kikötők védelme.

válasz erre

juhaszandor

11 éve, 6 hónapja

Eddigi Assassinekben se volt minden alapból elérhető. De egy hajónál kíváncsi vagyok, hogy hogyan oldják meg. Első és második részben ott volt a fehér fal. Gondolom a harmadikban is. Egy hajó csak úgy nem fog megállni benne.

válasz erre

csd14prime

11 éve, 6 hónapja

Kar a full szabadsagert...de azert jo lessz röhögő smiley

válasz erre

kpal

11 éve, 6 hónapja

Na ha nem lesz full szabadság benne akkor szomorú leszek.

válasz erre

obeni

11 éve, 6 hónapja

Legalább így lesz értelme a mellékküldetéseknek mosolygó smiley

válasz erre

totyak

11 éve, 6 hónapja

Szerintem ez teljesen korrekt és okos megoldás. Ubi jól dolgozik.

válasz erre

rDAVE

11 éve, 6 hónapja és 1 napja

Ez így a jó! Ha egyből mindent adnak, akkor kevesebb a motiváció.

válasz erre

badam10

11 éve, 6 hónapja és 1 napja

Miért lenne baj?
Ennek az egész fejlesztősdinek csak így van értelme..

válasz erre

szabo1998

11 éve, 6 hónapja és 1 napja

Szerintem nagyon jó lesz! al1g várom már az AC4 et! röhögő smiley Egyáltalán nem fog zavarni, hogy nincs teljes szabadság, de ez igy is jó lesz, meglesz a várt játékélmény részemről! röhögő smiley

válasz erre

Alice

11 éve, 6 hónapja és 1 napja

jó lesz ez, engem enm zavarnak ezek a mégsem totális szabadság. Egy átékban mennyire lehetne? röhögő smiley szal ez elég relatív fogalom. Maga a fejlesztések vásárlások nagyon jól hangzanak.

válasz erre
12a(z) 2 -ből
Assassin's Creed IV: Black Flag
15.000 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljarDAVE profilja