Megnyílt Európa első, direkt gamereknek megálmodott szállodája

2016. január 22.
5.6131
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Ha eddig nem lett volna érdemes elmenni Amszterdamba, akkor most mondanánk nektek egy igencsak nyomós okot erre: a holland fővárosban ugyanis megnyílt Európa első olyan szállodája, amelyet direkt videojáték-rajongóknak álmodtak meg.

Az Arcade Hotel névre keresztelt, családi vállalkozásban létrejött kis hotel minden egyes helyisége a játékról szól, így az összes szobában megtalálható legalább egy konzol, a bárban pedig retro masinák és kézi konzolok is várják az érkezőket, akik természetesen egymással is összemérhetik tudásukat, de a kockamenyországot egy képregény könyvtár teszi igazán teljessé, ahol főként DC és Dark Horse füzetek kerültek a gyűjteménybe.

A múlt hétvégén megnyitott szálloda már most óriási népszerűségnek örvend, és az állandó tematikus programok mellett - például szabadtéri FIFA bajnokság - szeretnének bővülni is a jövőben, így egy árkád játékterem mellett már most 45-re növelnék a jelenlegi 36 szoba számát. A hotelről bővebb részleteket a hivatalos honlapon találsz!

Megnyílt Európa első, direkt gamereknek megálmodott szállodája - 2. kép


Megnyílt Európa első, direkt gamereknek megálmodott szállodája - 3. kép


Megnyílt Európa első, direkt gamereknek megálmodott szállodája - 4. kép


Megnyílt Európa első, direkt gamereknek megálmodott szállodája - 5. kép

13 hozzászólás

kpal

8 éve, 11 hónapja és 12 napja

totyak írta:
Mondjuk ők mindehova özönlenek. Eddig akárhol jártam a világban, na jó, Európában, na jó, Közép-Európában röhögő smiley, mindenhol ott voltak.
Itt nálunk is vannak röhögő smiley

válasz erre

rDAVE

8 éve, 11 hónapja és 12 napja

kpal írta:
Ázsiai turisták özönlenek hamarosan . röhögő smiley
Innen meg oda özönlenek. röhögő smiley Én nem hinném, hogy ez olyan csalogató lenne, főleg ha japánt nézzük, ott geek paradicsomok vannak itt-ott. röhögő smiley pl Akihabara.

válasz erre

totyak

8 éve, 11 hónapja és 12 napja

kpal írta:
Ázsiai turisták özönlenek hamarosan . röhögő smiley
Mondjuk ők mindehova özönlenek. Eddig akárhol jártam a világban, na jó, Európában, na jó, Közép-Európában röhögő smiley, mindenhol ott voltak.

válasz erre

kpal

8 éve, 11 hónapja és 13 napja

totyak írta:
Egyre csalogatóbb Hollandia. Ribancok, fű és videojátékok, ez aztán a kombó röhögő smiley Megjegyzem, aki mondjuk nyaralni megy Hollandiába, az ne azzal töltse már el a napjait, hogy a hotelban játszik. Egyébként viszont fantasztikus ötlet.
Ázsiai turisták özönlenek hamarosan . röhögő smiley

válasz erre

kpal

8 éve, 11 hónapja és 13 napja

Jól hangzik ,csak kicsit olyan mintha otthon lennék és nem mozdulunk ki párnapig . röhögő smiley

válasz erre

Trodan

8 éve, 11 hónapja és 13 napja

Én megyek!!! meglepett smiley

válasz erre

totyak

8 éve, 11 hónapja és 13 napja

Egyre csalogatóbb Hollandia. Ribancok, fű és videojátékok, ez aztán a kombó röhögő smiley Megjegyzem, aki mondjuk nyaralni megy Hollandiába, az ne azzal töltse már el a napjait, hogy a hotelban játszik. Egyébként viszont fantasztikus ötlet.

válasz erre

RyutheStaR

8 éve, 11 hónapja és 13 napja

Voltam már kint, de most is szívesen visszamennék. Bár nem a hotel miatt... röhögő smiley
De egyébként jó ötlet, a gamereken lehet keresni úgy is. De személy szerint nem fizetnék többet csak azért, hogy gamer hotelben szálljak meg.

válasz erre

Imperator

8 éve, 11 hónapja és 13 napja

Még egy dolog, ami miatt érdemes kimenni. röhögő smiley

válasz erre

WarriorAutobot

8 éve, 11 hónapja és 13 napja

Egyszer úgy is eljutok Hollandiába mert már eddig is tetszett az ország és most már tudom hogy hol fogok megszállni. röhögő smiley

válasz erre

Paint

8 éve, 11 hónapja és 13 napja

Legutóbb akkor akartam ennyire elmenni Amsterdamba, amikor ott rendezték meg a kedvenc díjátadómat...

válasz erre

Marduk

8 éve, 11 hónapja és 14 napja

Elmennék pár napra, hogy megnézzem milyen. röhögő smiley

válasz erre
12a(z) 2 -ből
 
legutóbbi hozzászólások
 
VaPe profiljaKisember001 profilja