Még november előtt megérkezik az L.A. Noire, a Mafia II, a Max Payne 3 és a Civilization V

2010. március 04.
1.7101
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
A Take Two friss üzleti jelentéséből nem csak az derült ki, hogy mennyire jól fogyott a GTA IV, illetve, hogy milyen fényes jövő vár a BioShock folytatására, hanem az is, hogy az idei esztendőre várt sikercímek nagyjából mikorra várhatók.

Így megtudtuk, hogy a cég mind a négy nagy alkotását is az augusztus-október hónap-triumvirátusban szeretné a boltok polcaira küldeni, köztük az L.A. Nore-t, a Mafia II-t, a Max Payne 3-at, illetve a nemrégiben bejelentett Civilization V-t is. Kemény ősz vár ránk...

Így tehát augusztustól kezdődően, de még november előtt befutnak a Take Two sikervárományosai, amely azt jelenti - végigfutva a listán -, hogy a Mafia II sajnos újabb csúszást kénytelen elszenvedni. Természetesen nem lennénk meglepve, ha ez a felállás sem lenne a végleges, hiszen négy komoly cím, három hónap alatt még egy céget soha nem vezetett ember számára is rossz stratégiának tűnhet, de az idő majd mindent eldönt, mi természetesen egy percig sem tiltakoznánk, ha mind a négyük befutna a boltokba augusztus, szeptember és október hónapokban. Várjuk a további pontosításokat.

nincs még hozzászólás

Mafia II
10.000 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljaXTomiX0029 profiljaManiac profilja