Még márciusban elkelhet az 50 milliomodik Nintendo Wii

2009. március 25.
1.6881
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
FutuRetrO profilja, adatai
FutuRetrO
A Nikkei.net predikciói szerint a kiotóiak asztali zászlóshajója, a Nintendo Wii még ebben a hónapban elérheti a következő mérföldkövét, a bűvös ötvenmilliót.

A masina ezt a fontos határt ráadásul gyorsabban fogja maga mögött tudni, azaz kevesebb idő volt szükséges az eléréséhez, mint a minden idők legsikeresebb otthoni konzoljának, a PlayStation 2-nek. Ennek fényében még pompás jövő állhat a "pénznyomda" előtt.

A Nintendo Wii nem egy öreg masina, Japánban 2006 decemberében mutatkozott be, azóta pedig világszerte közel ötvenmilliót hordtak szét belőle az innovációra kapható, főként casual játékosok. Ezzel a teljesítménnyel magasan vezet a kurrens generáció másik két képviselője, a PlayStation 3 és az Xbox 360 felett. A Nikkei.net március végére teszi az ötvenmilliós határ elérését, tehát napokon belül meglesz az a bizonyos mérföldkő, amelyet várhatóan egy hivatalos bejelentés fog konfirmálni.

A redmondi "rivális" jelenleg a második legsikeresebb konzol berendezés ebben a generációban, belőle mostanáig huszonnyolcmilliót értékesítettek, a harmadik helyen pedig a PlayStation 3 tartózkodik, hozzávetőlegesen huszonkétmillió eladott masinával.

A Nintendo Wii közvetlen őse, a Game Cube csak huszonegymillióig jutott, mielőtt végleg leáldozott volna az ideje, ezt a Wii máris megduplázta, sőt, bőven túl is lépett a kétszeresén. A Nintendo Wii tehát továbbra is jó úton halad afelé, hogy minden idők legnagyobb példányszámban értékesített asztali konzolja legyen, bár a sikerhez még kellene további százmillió. Hajrá!
nincs még hozzászólás

 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja