Meglepő információk láttak napvilágot a Natalról

2010. január 07.
1.6451
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Yoyo profilja, adatai
Yoyo
A Microsoft legnagyobb dobása a Game Room mellett a sokat emlegetett Project Natal, azaz a mozgásérzékelő Xbox 360-hoz.

Erről a kiegészítőről szólt jóformán az egész CES, és olyan érdekes információk láttak napvilágot, ami alapján biztos, hogy egy igazi kuriózum lesz a Natal. Az egyik ilyen tény, hogy a mozgásérzékelő csupán 10-15 százalékát emészti fel az Xbox 360 erejének. "A Natalnak komoly számításokat kell végrehajtania, de közben arra is figyelnünk kell, hogy az Xbox a játékok miatt is pörög. Ezért úgy alkottuk meg a mozgásérzékelőt, hogy csupán 10-15 százalékot emésszen fel a konzol erejéből, a maradékot pedig a játékfejlesztők hasznosítják majd." - közölte Alex Kipman.

További fontos momentum, hogy a Microsoft a mindenki számára elérhető árszabás miatt eltávolított egy számításokért felelős chip-et a Natal-ból, így a gép nem lesz olyan drága. Ez a változtatás azonban nem fogja befolyásolni a mozgásérzékelő reakcióidejét, a lefaragott chip által végzett számításokat pedig egy másik processzorra vezetik át. Bár ezzel a lépéssel a Natal teljesítménye csökkent, még mindig tökéletesen fog működni, hiszen a rá megjelenő játékok valószínűleg soha nem használták volna ki száz százalékig a kiegészítő erejét. Ennek a módosításnak köszönhető, hogy a Natal 30-50 Font körüli áron jelenhet meg, s az örömhír, hogy valamikor 2010-ben már mi magunk is kipróbálhatjuk. A Microsoft első körben ötmillió példányt akar a boltokba szállíttatni a szerkezetből.
10 hozzászólás

Hori a (hun)

15 éve, 6 hónapja és 6 napja

Vendég írta:
Ez egy nagyon jó dolog lesz, már nagyon várom. Ha tényleg 50 font körül lesz, az maga a tökély!mosolygó smiley
Hát szted mér lesz 50 font? Azért mert ha nem az elite-t vetted akkor már köhögni fog a gép aztán meg tüdőrákot kap és belehalnyelvnyújtó smiley

válasz erre

Vendég

15 éve, 6 hónapja és 7 napja

Ez egy nagyon jó dolog lesz, már nagyon várom. Ha tényleg 50 font körül lesz, az maga a tökély!mosolygó smiley

válasz erre

marco

15 éve, 6 hónapja és 7 napja

Lac írta:
A végén kiderül, hogy a Wii simán falhoz keni a boxot, csak a controller lefogja az erőforrásokatröhögő smiley
Én ezt mindig is tudtam. Először akkor tudatosult bennem, amikor a Wii Sportsban boxoltam. Ott a lenyűgöző grafika teljesen levett a lábamról. Már akkor tudtam, a többi konzolnak nincs jövője.nyelvnyújtó smiley

válasz erre

Vendég

15 éve, 6 hónapja és 7 napja

Hú ez elég rossz még vicnek is srácok!mosolygó smiley A Wii azért wii...mosolygó smiley

válasz erre

Lac

15 éve, 6 hónapja és 7 napja

marco írta:
Becseszne bakker.mosolygó smiley
A végén kiderül, hogy a Wii simán falhoz keni a boxot, csak a controller lefogja az erőforrásokatröhögő smiley

válasz erre

marco

15 éve, 6 hónapja és 7 napja

Lac írta:
Wii-dám idők köszöntenek a Boxosokra a Natallal (haha)röhögő smiley
Becseszne bakker.mosolygó smiley

válasz erre

Lac

15 éve, 6 hónapja és 7 napja

marco írta:
Hát ez az. Vissza fog fejlődni a grafika, vagy mi lesz? Ez így elég trének tűnik.
Wii-dám idők köszöntenek a Boxosokra a Natallal (haha)röhögő smiley

válasz erre

marco

15 éve, 6 hónapja és 7 napja

Lac írta:
Kénytelenek lesznek a fejlesztők visszább venni, ha normális sebességgel akarják futtattatni a játékaikat. - Grafika, - Fizika stb. + Natal
Hát ez az. Vissza fog fejlődni a grafika, vagy mi lesz? Ez így elég trének tűnik.

válasz erre

Lac

15 éve, 6 hónapja és 7 napja

marco írta:
Azért 10-15% az nagyon sok, akárhogy is nézem. Már most is csúcson pörögnek a boxok...
Kénytelenek lesznek a fejlesztők visszább venni, ha normális sebességgel akarják futtattatni a játékaikat. - Grafika, - Fizika stb. + Natal

válasz erre

marco

15 éve, 6 hónapja és 7 napja

Azért 10-15% az nagyon sok, akárhogy is nézem. Már most is csúcson pörögnek a boxok...

válasz erre
 
Minden hír, videó és cikk
CES 2010
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja