Megjöttek az első infók a PS5-ről, lesz lemezolvasó és visszafele kompatibilitás!

2019. április 16.
9.6831
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
WickedSick profilja, adatai
WickedSick
Végre megtört a csend, a PlayStation 5-öt tervező csapat vezetője, Mark Cerny a Wirednek adott interjújában bővebben is beszélt az új konzolról, így nem egy érdekességet megtudtunk.

Első kézből a processzort érdemes megemlíteni, melyről lehullt a lepel, hogy harmadik generációs AMD Ryzen fogja hajtani a konzolt, míg a videokártya az AMD Radeon Naviján fog alapulni, így lesz ray tracing támogatás, sőt mi több, 8K képminőséget is ki lehet sajtolni a masinából.

Egy vadonatúj 3D-s audiotechnológiával is megfejelték a konzolt, ami kapcsán az eddigiektől egy drasztikusan különböző élményt fogunk kapni hangzásvilág tekintetében. A lassú töltési időkkel egy SSD formájában számolnak le, és ami hab a tortán: a PS5 visszafele kompatibilis lesz a PS4-játékokkal, és a PS VR-t is támogatni fogja.

Pontos megjelenési dátumot persze nem árult el Cerny, mindössze annyit, hogy idén még nem jön a konzol, illetve hozzátette, hogy több érkező játék is, ami készül PS4-re, kijön PS5-re is, például többek között számíthatunk rá, hogy a Death Stranding mindkét generációban képviselteti magát. Végére hagytuk azt, ami miatt a legtöbben rettegtek: nem, a Sony nem fogja elhagyni a lemezolvasót a PS5-nél, így folytatódhat a lemezgyűjtögetés.

Így a végére megjegyeznénk, nincs megerősítve, hogy a konzolt valóban PlayStation 5-re keresztelnék, szimplán az egyszerűség kedvéért nevezzük így a gépet.
interjújában bővebben is beszélt az új konzolról, így nem egy érdekességet megtudtunk.'>
12 hozzászólás

WarriorAutobot

5 éve, 5 hónapja és 9 napja

Én már szerintem nem fogok váltani a Playstation-ről, szóval ha már van PS3, PS Vita és PS4 akkor el fog mellette a PS5 is férni. röhögő smiley
Engem a visszafelé kompatibilis dolog nem nagyon hat meg, mert ha játszani akarok egy PS3-as játékkal akkor beizzítom a PS3-at. Az SSD engem jobban érdekel mert az tényleg nagyon jó lesz ha mindent villám gyorsan fog tölteni.
A VR kompatibilis cucc is jó lesz mert már tervezgettem a beszerzését, de még az nagyon messze van a mostanihoz képest. röhögő smiley

válasz erre

RyutheStaR

5 éve, 5 hónapja és 9 napja

rDAVE írta:
Hát csak emulátor fejlesztés helyett jobban megéri nekik felrakni PS Store-ra pénzért. PS4-en is csak ott lehet legálisan PS2 vagy PS1 játékot játszani. Gondolom a Microsoftnál nagyban hozzájárult az is, hogy kellett valami pluszt adni, ami nincs a Sony-nál, ha már játékok terén kevesebb volt.
Csak kár, hogy a ps2es storeos játékokat is lesz4rják manapság...

Amúgy jó konzol lesz ez, várom! mosolygó smiley

válasz erre

totyak

5 éve, 5 hónapja és 10 napja

rDAVE írta:
A PS4 és PS5 azért lesz kompatibilis, mert gyakorlatilag nem változik a hardver, hiszen most is x86-64-es AMD-n megy. Xbox 360 PowerPC volt, az Xbox One meg nem. Ezért Xboxon nem "valódi" visszafelé kompatibilitás van, hanem emulálás. Nem is fut el minden, csak az, amit a Microsoft már hozzáadott, bár ez mára már igen szép hosszú lista. Lemezes játékokat is játszhatod One-on, DE nem a lemezről fut. Felismeri az eredeti lemezt és letölti a HDD-re. Lemezt mindig be kell tenni, de csak azért, hogy ellenőrizze tényleg megvan-e még, nem használja.
Az rendben van, csak üzletileg nem hittem, hogy megéri nekik. maximum egy PS3 kompatibilitást reméltem. Valószínűleg nem akarnak lemaradni a Microtól és így akarják elhappolni az Xbox-os játékosokat, Mert aki most Xboxos és esetleg csalódott, akár a konzolban, akár a gyenge játékfelhozatalban, az a következő körben gyakorlatilag lemaradás nélkül válthat PS-re, mert egy gépen visszamenőleg is játszhat egy generációt. Így belegondolva, lehet nem volt ez buta ötlet. De majd az idő eldönti.

Az meg valahol érthető számomra, hogy a lemeznek benn kell lennie, mert máskülönben egy lemezzel letöltené a konzoljára tíz ember a játékot. De már az is haladás, hogy nem kuka a régi lemez.

válasz erre

rDAVE

5 éve, 5 hónapja és 10 napja

Hellblade írta:
Ps4 en már megvan a szoftver,a moddolt gépek viszik a ps2 gémeket is,innentöl kezdve csak feltételeztem hogy megoldható lenne a Sony berkein belül,az Xbox hoz hasonlatosan hogy vigyen mindent az első konzolig bezárólag..
Hát csak emulátor fejlesztés helyett jobban megéri nekik felrakni PS Store-ra pénzért. PS4-en is csak ott lehet legálisan PS2 vagy PS1 játékot játszani. Gondolom a Microsoftnál nagyban hozzájárult az is, hogy kellett valami pluszt adni, ami nincs a Sony-nál, ha már játékok terén kevesebb volt.

válasz erre

[Tiltott felhasználó!]

5 éve, 5 hónapja és 10 napja

[Tiltott felhasználó!]

muki

5 éve, 5 hónapja és 10 napja

Örülök neki, hogy lemezes lesz.

válasz erre

rDAVE

5 éve, 5 hónapja és 10 napja

Hellblade írta:
Most már csak a hűtése legyen jó,de ha a szokásos hitvány lesz, majd átalakitom ezt is! röhögő smiley
Meg igazán vihetné akkor a ps3/ps2/ps1 játékokat is full hd-be.. röhögő smiley

De nem leszek telhetetlen,ez is jo lesz ha addig nem jelentik be h "bocs,mégse lesz visszafele kompatibilis"..
PS3 és PS2-höz emulátort kellene írni, de úgyse fognak. Nem éri meg anyagilag nekik. Ps3-on kísérleteztek azzal, hogy PS2 procit raktak bele, meg azzal is, hogy szoftveren emuláljanak, de mindkettőt ráhagyták. PS1 játékot minden PS3 visz, PS4-en már azzal sem foglalkoztak.

válasz erre

rDAVE

5 éve, 5 hónapja és 10 napja

totyak írta:
Őszintén szólva én nem tudtam elképzelni, hogy bevállalják a visszafele kompatibilitást. Így gyakorlatilag a PS5 megjelenésével a még boltokban levő PS4-ek eladásai valószínűleg erősen megcsappannak. Másrészt viszont lehet, hogy még több játékost állítanak a saját oldalukra, elvégre kettő az egyben konzol lesz. Bár én valami korlátozást sejtek azért a háttérben. Szerintem csak a digitális játékaink mennek majd így. Nem tudom a Micro hogy oldotta meg ezt, ott mennek a lemezesek is visszafelé kompatibilitással?

Talán a felújítási hullám is alábbhagy, mert minek egy PS4 címet felújítani, ha fut az eredeti is a konzolon. Ami meg érdekes volt PS3-on, az már remasterelve van PS4-en, ami meg fut PS5-ön röhögő smiley

A lemezmeghajtónak örülök, én szeretem a lemezes játékokat. Esélyes, hogy lehet készülni a 2-3 lemezes játékokra, de kit izgat. Elbírja az SSD.
A PS4 és PS5 azért lesz kompatibilis, mert gyakorlatilag nem változik a hardver, hiszen most is x86-64-es AMD-n megy. Xbox 360 PowerPC volt, az Xbox One meg nem. Ezért Xboxon nem "valódi" visszafelé kompatibilitás van, hanem emulálás. Nem is fut el minden, csak az, amit a Microsoft már hozzáadott, bár ez mára már igen szép hosszú lista. Lemezes játékokat is játszhatod One-on, DE nem a lemezről fut. Felismeri az eredeti lemezt és letölti a HDD-re. Lemezt mindig be kell tenni, de csak azért, hogy ellenőrizze tényleg megvan-e még, nem használja.

válasz erre

[Tiltott felhasználó!]

5 éve, 5 hónapja és 10 napja

[Tiltott felhasználó!]

WickedSick

5 éve, 5 hónapja és 10 napja

totyak írta:
Őszintén szólva én nem tudtam elképzelni, hogy bevállalják a visszafele kompatibilitást. Így gyakorlatilag a PS5 megjelenésével a még boltokban levő PS4-ek eladásai valószínűleg erősen megcsappannak. Másrészt viszont lehet, hogy még több játékost állítanak a saját oldalukra, elvégre kettő az egyben konzol lesz. Bár én valami korlátozást sejtek azért a háttérben. Szerintem csak a digitális játékaink mennek majd így. Nem tudom a Micro hogy oldotta meg ezt, ott mennek a lemezesek is visszafelé kompatibilitással?

Talán a felújítási hullám is alábbhagy, mert minek egy PS4 címet felújítani, ha fut az eredeti is a konzolon. Ami meg érdekes volt PS3-on, az már remasterelve van PS4-en, ami meg fut PS5-ön röhögő smiley

A lemezmeghajtónak örülök, én szeretem a lemezes játékokat. Esélyes, hogy lehet készülni a 2-3 lemezes játékokra, de kit izgat. Elbírja az SSD.
Jaja, megy lemezessel is, viszont kvázi csak egy kulcsként szolgál az adott játékhoz, mert miután behelyezed a lemezt, letölti a világ összes gigabájtnyi adatát. röhögő smiley

válasz erre

totyak

5 éve, 5 hónapja és 10 napja

Őszintén szólva én nem tudtam elképzelni, hogy bevállalják a visszafele kompatibilitást. Így gyakorlatilag a PS5 megjelenésével a még boltokban levő PS4-ek eladásai valószínűleg erősen megcsappannak. Másrészt viszont lehet, hogy még több játékost állítanak a saját oldalukra, elvégre kettő az egyben konzol lesz. Bár én valami korlátozást sejtek azért a háttérben. Szerintem csak a digitális játékaink mennek majd így. Nem tudom a Micro hogy oldotta meg ezt, ott mennek a lemezesek is visszafelé kompatibilitással?

Talán a felújítási hullám is alábbhagy, mert minek egy PS4 címet felújítani, ha fut az eredeti is a konzolon. Ami meg érdekes volt PS3-on, az már remasterelve van PS4-en, ami meg fut PS5-ön röhögő smiley

A lemezmeghajtónak örülök, én szeretem a lemezes játékokat. Esélyes, hogy lehet készülni a 2-3 lemezes játékokra, de kit izgat. Elbírja az SSD.

válasz erre

rDAVE

5 éve, 5 hónapja és 10 napja

Szóval Zen 2... F.sza, jó lesz ez. Csak időtállóbb lesz, mint a Jaguar. Az AMD nagy örömére a Microsoftnak sincs oka mást választani.

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja