Megjelent a Crytek első iOS címe, a Fibble: Flick 'n' Roll

2012. március 30.
1.8151
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Hogy az iOS rendszerek mennyire meghatározó szereplők lesznek a jövőben a játékiparban jelenleg megtalálható platformok között, azt mi sem bizonyítja jobban, minthogy már a Crytek csapata, a CryEngine grafikus motor és a Crysis-sorozat megalkotói is beszálltak a bizniszbe.

A mai nappal ugyanis felküldték az App Store kínálatába első olyan címüket, amely az iOS rendszereket veszi célba, méghozzá a nem túl harcias Fibble: Flick 'n' Roll címmel.

A játék a háttérkoncepciót, de sokkal inkább a karaktereket tekintve tulajdonképpen kiköpött mása a valamikori Szörny Rt. című animációs filmnek, itt azonban nem az ijesztgetésen lesz a hangsúly, sokkal inkább a fizika központú puzzler feladványokon, méghozzá nagyjából 30 pályát felölelve.

Mivel a Crytek egyik divíziója készítette a játékot, érdemes lesz kipróbálniuk még a hardcore arcoknak is, habár azt azért ne feledjük, hogy a Fibble: Flick 'n' Roll elsősorban a casual rétegnek, az alkalmi játékosoknak szól. Megjelent iPhone-ra és iPadra.
3 hozzászólás

Vendég

12 éve, 11 hónapja és 13 napja

vendeg:
ez a velemeny olyan mint a fing....
mindenkinek jobb ha bentmarad.
telefonra meg pad -ra mit vartal crysis 8 at?
de gondolom a 33. call of duty-val is jatszol.
na az a gagyi

válasz erre

Vendég

13 éve, 12 napja

Már a Crytek is gagyit csinál...wtf smiley Nagyszerü...wtf smiley

válasz erre

Braddock

13 éve, 13 napja

Ezzel el tudnék szórakozni!

válasz erre
Fibble: Flick 'n' Roll
nincs ár
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja