Megjelenési dátumot kapott a PlayStation 3-as Max and the Magic Marker

2011. szeptember 26.
1.7641
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
A Press Play fejlesztőcsapata megerősítette a nagyvilág számára, hogy a valamikori kizárólag Nintendo Wii-re megjelent Max and the Magic Marker című indie platformerük még ebben a hónapban megjelent PlayStation 3-ra is.

Ha minden a tervek szerint alakul, akkor a program szeptember 28-án kerülhet fel az európai PlayStation Network kínálatába, majd tetemes csúszást követően, csak október 18-án az amerikai rendszerre.

A Max and the Magic Marker egy úgynevezett Gold Edition megkülönböztetéssel válik elérhetővé PlayStation 3 konzolokra, ami annyit jelent, hogy a Nintendo Wii 480p felbontását az illetékesek felturbózták a Sony konzoljának 1080p-s maximumára, ami annyit jelent, hogy full HD-ban élvezhetjük az alkotást, méghozzá PlayStation Move támogatással. A játék leginkább a gyermekkorunkból ismerős Varázsceruza című rajzfilmre emlékeztet, főhősünk oldalán ugyanis az lesz a dolgunk, hogy az ő kis mágikus ceruzájával hidakat, dobozokat, emelvényeket és különböző formájú platformokat rajzoljunk a pályára, ezzel segítve a továbbjutást vagy egy fejtörő megoldását.
3 hozzászólás

gymtonic74

13 éve, 7 hónapja és 24 napja

Legalabb szinesiti a mai halovany jatek palettat.

válasz erre

Vendég

13 éve, 7 hónapja és 25 napja

hát ez pont nem egy klasszikus nem olyan régi játék csak eddig wiis volt

válasz erre

Vendég

13 éve, 7 hónapja és 25 napja

Nagyon jó, újabb hd-s cucc a régi klasszikusokból!

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljaBotyi profilja