Megjelenési dátumot és dobozképet kapott a Silent Hill: Downpour

2011. augusztus 29.
2.1211
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Bár egyelőre még nem a Konami csapatának hivatalos bejelentése alapján fogantak meg az alábbi sorok, az Amazon UK legfrissebb információi szerint egészen pontosan november 4-én jelenhet meg a Silent Hill-sorozat legújabb tagja.

Az időpont feltehetően kizárólag Európára érvényes, hiszen az Amazon webáruház brit részlege hozta nyilvánosságra, hivatalosságát pedig nyugodtan kérdőjelezzük meg, hiszen nem maguk a készítők jelentették be ezt az információt.

A túlélőhorrorok egyik koronázatlan királya egyébiránt legutolsó hivatalos konkrétumaink szerint is október végén érkezett volna, tehát a november 4 reálisnak tűnik. Az internetes áruház egyébiránt nem csak a megjelenési dátumról, hanem az alkotás dobozképéről is lerántotta a leplet, amely egyelőre platformfüggetlen, de milyenségéről már így is lehull a lepel. A Silent Hill: Downpour a korábbi tervek szerint kizárólag PlayStation 3-ra és Xbox 360-ra jelenhet meg, a fentiek értelmében november 4-én.


Megjelenési dátumot és dobozképet kapott a Silent Hill: Downpour - 2. kép


5 hozzászólás

Vendég

13 éve, 8 hónapja és 22 napja

Nem nez ki rosszul a doboz!

válasz erre

Braddock

13 éve, 8 hónapja és 24 napja

Tetszik a doboz már csak azt remélem hogy a game is lessz ilyen jó!

válasz erre

Vendég

13 éve, 8 hónapja és 24 napja

Végre újra Silent Hill. Alan Wake gagyi volt, semmi ijesztő nem volt benne.

válasz erre

Vendég

13 éve, 8 hónapja és 24 napja

jááááj de durva a dobooooz!röhögő smileymosolygó smiley

válasz erre

Vendég

13 éve, 8 hónapja és 24 napja

Kivancsi leszek ra. A SH amugy is a horrorjatekok egyuik legjobbja de ez a resz raadasul kulonosen szepnek is igerkezik!mosolygó smiley

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljaKisember001 profilja