Megjelenési dátumot és képeket kapott a Moto Racer 4

2016. május 05.
3.2031
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Félévnyi hallgatást követően a Microids csapata végre konkrét részleteket közölt velünk az Artefacts Studio által készített Moto Racer 4-ről, amely idén ősszel már fel is kerülhet a boltok polcaira.

A sokszínű motoros játék - amelyben 15 játékmód, ezen túlmenően pedig gyorsasági és terepmotoros versenyek is várnak ránk - ugyanis a hírek szerint október 13-án kerülhet majd fel a boltok polcaira, méghozzá PC-re, PS4-re és Xbox One-ra is.

Érdekesség, hogy a Moto Racer 4 kapcsán a készítők rengeteg érdekes kihívást álmodtak meg a rajongóknak, így olyan többjátékos módok is várhatók hozzá, amelyek eddig még csak akciójátékok esetében voltak jellemzők, így a King of the Hill, a Last Man Standing vagy a Survival például éppen ilyenek.

Sajnos az alkotásról mozgóképet egyelőre még nem tudunk mutatni nektek, ellenben három friss képet kaptunk róla, amelyeket örömmel prezentálunk számotokra.

Megjelenési dátumot és képeket kapott a Moto Racer 4 - 2. kép


Megjelenési dátumot és képeket kapott a Moto Racer 4 - 3. kép


Megjelenési dátumot és képeket kapott a Moto Racer 4 - 4. kép

Moto Racer 4-ről, amely idén ősszel már fel is kerülhet a boltok polcaira.'>
3 hozzászólás

totyak

8 éve, 7 hónapja

Moto Racer 2-vel régen nagyon sokat zúztam, de az már sok évvel ezelőtt volt. Ennek a sorozatnak a részeit sem kapkodják el elkészíteni.

válasz erre

kpal

8 éve, 7 hónapja

Jó volna valami értelmes fizikával jönne .

válasz erre

1000feri

8 éve, 7 hónapja

Most bejelentés---majd újra hallgatnak mosolygó smiley

válasz erre
Moto Racer 4
nincs ár
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
XTomiX0029 profiljamarco profilja