Megint eltolták a megjelenést, még hónapokig nem jön a Tropico 6

2019. január 08.
11.3541
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
WickedSick profilja, adatai
WickedSick
Az eredeti tervek szerint a Tropico 6-nak még tavaly kellett volna befutnia, ellenben korábban eltolták a premiert egészen januárig, most pedig újabb halasztással kell számolnunk, ráadásul nem is kevéssel.

A Tropico 6 kiadója, a Kalypso Media fejese, Simon Hellwig egy nyílt levélben tájékoztatta a szomorú hírről a rajongókat, melyben elmondja, hogy sok-sok órát játszott a széria új részével az ünnepek alatt, a tapasztalata pedig az, hogy az alkotás jó, de nem több. Még nem nevezhető kiválónak, vagy kiemelkedőnek.

Éppen ezért, és a bétára érkező visszajelzések miatt határoztak úgy, hogy az új megjelenési dátumot 2019. március 29-re tűzik ki, viszont hangyányi vigasz, hogy aki január 10. este 7 óráig előrendeli a szoftvert, az ingyen fogja megkapni az első betervezett DLC-t, ami az idei év második negyedében lesz esedékes.
Tropico 6-nak még tavaly kellett volna befutnia, ellenben korábban eltolták a premiert egészen januárig, most pedig újabb halasztással kell számolnunk, ráadásul nem is kevéssel.'>
1 hozzászólás

petrovicsz

5 éve, 8 hónapja és 24 napja

Ó pedig mekkora poén! szomorú smiley

válasz erre
Tropico 6
15.599 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja