Még idén befuthat az első PlayStation 3-ra szánt Ape Escape

2010. május 11.
1.7471
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Az Ape Escape-sorozat immáron egy évtizednél is nagyobb múltra tekint vissza a Sony konzoljaival rendelkezők között.

A játék debütáló, és egyben mai napig talán legjobb epizódja még a cég első PlayStation masináján jelent meg, ám fénykorát a program egyértelműen a játékgép második generációján élte, ahol négy önálló részt kaptak a gyagyás majmok, akiket különböző eszement praktikák és trükkök segítségével kellett nyugalomra intenünk. A széria néhány rész erejéig egy félresikerült kirándulást tett a PlayStation Portable masinán is, azonban a cég nagy fekete dögére egyelőre még nem érkezett egyetlen majomkaland sem.

Ezt a blaszfémikus állapotot szerencsére a Sony hamarosan szeretné megváltoztatni, mint arról a múltban, egészen pontosan a tavaly szeptemberi Tokyo Game Show keretein belül már tudomást szerezhettünk, amikor az illetékesek megerősítették, hogy a Move mozgásérzékelős technológiáját kihasználva hamarosan a PlayStation 3 is megkapja a maga Ape Escape epizódját. Mint arról pedig egy friss Twitter bejegyzés beszámolt számunkra, a "hamarosan" fogalmát már pontosabb datálással is helyettesíthetjük, lévén a mögöttesek a rövidke üzenetben elárulták, hogy a nagy fekete masinára érkező játékra az idei esztendő második és negyedik negyedéve között lehet számítani, tehát még biztosan valamikor az idén. Ennek hála remélhetőleg már talán a bővebb információkra sem kell sokáig várni!
nincs még hozzászólás

 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja