Még hat évig biztosan a TT Games kezében maradnak a Lego játékok jogai

2010. március 05.
2.3221
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
A Warner Bros.

gárdája egy hivatalos közleményben értesítette a nagyvilágot arról az örömteli eseményről, miszerint a Lego játékok jogai egészen 2016-ig, tehát hat esztendőig még biztosan a TT Games kezében maradnak, akik a korábbi Lego adaptációkért is felelősek voltak, dolgukat pedig becsülettel elvégezték, így a lépés mondhatni természetesnek tekinthető. A csapat egyébiránt jelenleg is a Lego Harry Potter első négy évadán fáradozik, így nagy eséllyel a másik négyet is ők készítik el nekünk majd a jövőben.

Ha pedig a csapat megszokott munkatempóját vesszük alapul, avagy évente két legósított univerzum, illetve hozzávesszük, hogy az idei esztendőre már megvan az ütemterv, akkor ez azt jelenti, hogy 2016-ig még tíz Lego Valamit biztosan leszállítanak nekünk a TT Games emberei. Így tehát még bőven belefér a Lego Gyűrűk Ura, de a további szuperhősös adaptálások, illetve filmes sikerek ilyen formájú kivetülései sem lehetetlenek. Meglátjuk mit hoz a jövő, a srácoknak idejük van a legtöbb, és egyelőre várjuk a Lego Harry Potter érkezését.

4 hozzászólás

marco

15 éve, 4 hónapja és 4 napja

Shade írta:
Kár. Ezek elég ****ul csinálják. Mindegyik játék ugyanaz ugyanazt kell csinálni csak más kinézettel.
Nekem még a Lego Star Wars anno nagyon bejött, volt ami jobb volt benne, mint az abban az időben a filmhez készült Star Wars játék.

Utána mind ugyanaz szinte, ez tény, dehát olyan mint az igazi Lego, ott is ezer dolgot tudsz építeni, de az alapok ugyanazok.

válasz erre

Shade

15 éve, 4 hónapja és 4 napja

Kár. Ezek elég ****ul csinálják. Mindegyik játék ugyanaz ugyanazt kell csinálni csak más kinézettel.

válasz erre

marco

15 éve, 4 hónapja és 4 napja

Lac írta:
De a Harry Potter csak 7 részesröhögő smiley
Egyébiránt egy Lego Gyűrűk urára befizetnék, kiváncsi vagyok milyen lehet egy Legolas-szal ölni az orkokat...
Legolasröhögő smileyröhögő smileyröhögő smiley

válasz erre

Lac

15 éve, 4 hónapja és 4 napja

De a Harry Potter csak 7 részesröhögő smiley
Egyébiránt egy Lego Gyűrűk urára befizetnék, kiváncsi vagyok milyen lehet egy Legolas-szal ölni az orkokat...

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
Kisember001 profilja