Meghaladta a 100 milliót a Firefox-letöltések száma

2005. október 21.
1.6971
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Hírblock profilja, adatai
Hírblock
Alig egy évvel a Firefox 1.0 böngésző bemutatása után a Mozilla bejelentette, hogy a letöltések száma meghalatda a bűvös 100 milliós határt.

Az alapítvány közleménye szerint az utóbbi időben a böngészőt naponta 200-300 ezren töltik le számítógépükre. Asa Dotzler, a Mozilla vezető fejlesztője elmondta, hogy alapítványuk arra a legbüszkébb, hogy különösebb reklámkampányok nélkül sikerült elérniük ezt a kivételes eredményt.

A Firefox az első olyan böngésző, amely habár az Internet Explorer dominanciáját nem tudta megingatni, azonban komoly vetélytársává vált annak, ugyanis globális viszonylatban az internetfelhasználók 8 %-a használja a Mozilla termékét. Az utóbbi időben az Explorer vesztett népszerűségéből az alternatív böngészők terjedésének köszönhetően, azaz jelenleg jóval 90% alatti piaci részesedést tudhat magáénak a Microsoft-böngésző.

Az open-source programozócsapat a tegnapi napot azzal töltötte, hogy megünnepelték dicséretes sikereiket, mától azonban ismét az 1.5-ös verzió fejlesztésére koncentrálnak, mert terveik szerint két hét múlva szeretnék azt bemutatni.

Kapcsolódó linkek:
Mozilla Firefox
1 hozzászólás

richie8

11 éve, 7 hónapja és 4 napja

Megérdemelt a sikerük, jó kis böngészőt adtak a világnak.

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljaBotyi profiljarDAVE profilja