Megerősítették a Persona 3 filmadaptációt

2012. június 12.
1.6501
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Már hónapok óta izgalmas szóbeszédek középpontját képezi egy esetleges Persona 3 filmadaptáció gondolata, amely egészen a mai nap reggeléig meg is maradt a pletyka szintjén, ám néhány órával korábban az ANN csapata megerősítette, hogy nem kell aggódni, mert a mozivásznakra szánt Persona 3 már valóban gőzerővel készül.

A konfirmációt egy teaser is alátámasztja, amelyet a Persona 4 The Animation - the Factor of Hope végén tekinthet meg a nagyérdemű, középpontjában a harmadik epizód feledhetetlen főhősével.

Az adaptációval kapcsolatban egyébiránt jelenleg még semmiféle információnk sincs, így sem a mögé felsorakozott stábról, sem egyebekről, de a filmet esetünkben ne élő szereplőkkel, sokkal inkább anime formában képzeljük el.

A Persona-sorozatot ismerők előtt egyébiránt a bejelentés nem lehet túl nagy meglepetés, és nem csak a már hónapok óta érkező pletykák miatt, hanem azért, mert a széria minden egyes epizódja olyan kiváló történettel bírt, hogy az egyértelműen a filmvászonra kívánkozott.
2 hozzászólás

Vendég

12 éve, 9 hónapja és 22 napja

Baromi jó!meglepett smiley

válasz erre

Vendég

12 éve, 9 hónapja és 22 napja

Óóóó az király.mosolygó smiley Már csak a teasert hiányolom.szomorú smiley

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljaiPet profiljaManiac profilja