Megerősítette a Mojang, hogy felvásárolta a Microsoft

2014. szeptember 15.
2.1641
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Manter profilja, adatai
Manter
A mega-sikerre összpontosuló alku részeként Notch és két másik társ-alapító is el fogja hagyni az általa alapított céget, miután a Mojangot megvásárolta a Microsoft 2.5 milliárd dollárért.

A híreket megerősítették a fejlesztők weboldalán, ahol a döntés okai közül is felsorolnak néhányat. Ahogyan azt már korábban megvitatták, ezek nagy része arra irányul, hogy Markus Notch Persson alapító megunta, hogy egy nagy vállalat részeként kellett dolgozzon.

Ő és két másik alapító, Carl és Jakob az üzlet megkötése után elhagyják a céget. A közleményben ez áll:

A Minecraft egy egyszerű játékból, hatalmas jelentőségű projekté nőtte ki magát. Bár nagyon büszkék vagyunk arra, amivé a Minecraft vált, Notch-nak soha nem állt szándékában ekkorává tenni. mint ahogyan már tudjátok, Notch a Minecraft megalkotója és a Mojang fő részvényese. Eldöntötte, hogy nem akarja egy globális vállalat felelősségét a vállain cipelni. Az elmúlt néhány év folyamán megpróbált kisebb projekteken dolgozni, de a Minecraft birtoklásának nyomását, már nem tudta kezelni. Az egyetlen lehetőség a Mojang eladása volt. Továbbra is menő cuccokat fog készíteni. Emiatt nem kell aggódnotok.

Az alku ellenére, ahogyan már bejelentették, a PC, Mac, Xbox 360, Xbox One, PS3, PS4, Vita, iOS, és Android kiadásokat továbbra is támogatják és fejlesztik, ameddig csak tudják. Mindemellett lehetetlen megakadályozni a játékosokat, hogy videókat, modokat és bármi mást készítsenek a játékhoz, hiszen éppen ez tette naggyá a Minecraft-ot.

A poszt nem tisztázza, hogy abba kell e hagyjanak olyan projekteket, mint a Scrolls, de úgy nézz ki a Microsoft egyelőre csak a Minecraft-ra koncentrál.
7 hozzászólás

Thomas34

10 éve, 5 hónapja

Totyak egyet kell hogy veled értsek.
Microsoft biztos elrontja az egészet!

válasz erre

sekai

10 éve, 5 hónapja és 2 napja

remélem ez előre viszi fejlesztést mert nagyon sok ötlet lenne hozzá csak meg is kellene valósítani, hátha a microsoft meggyorsítja bár tartok is tőle... nem tudom elég vegyes érzelemmel fogadtam a hírt

válasz erre

totyak

10 éve, 5 hónapja és 3 napja

De jól tették. Nagyon beletaláltak a tutiba, de előbb-utóbb vége lesz a menetelésnek. Jobb a csúcson kiszállni. Micro úgy is el****ja az egészet.

válasz erre

marco

10 éve, 5 hónapja és 3 napja

rDAVE írta:
Nem volt elég a Microsoftnak a Windows 8? Most már egész csempeviláguk van.
Könnyen illesztik a rendszerbe.röhögő smiley

válasz erre

rDAVE

10 éve, 5 hónapja és 3 napja

Nem volt elég a Microsoftnak a Windows 8? Most már egész csempeviláguk van.

válasz erre

Mordorer

10 éve, 5 hónapja és 3 napja

Nem csodálom hogy le is lépett egyből mindenki!röhögő smiley

válasz erre

Ravor

10 éve, 5 hónapja és 3 napja

Egészségükreröhögő smiley

válasz erre
Minecraft
4.999 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja