Megérkeztek a Tropico 4 hivatalos rendszerkövetelményei

2011. augusztus 08.
2.3981
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Mivel a tervek szerint augusztus végén, de legkésőbb szeptember elején már a boltok polcaira kerül a Tropico-sorozat negyedik tagja, a Haemimont Games és a Kalypso Media végre bejelentette annak hivatalos rendszerkövetelményeit, hogy a fanatikusok már jó előre tudják, mekkora és milyen gépre lesz szükségük az alkotás futtatásához.

Mivel a fejlesztők mindig is a földön jártak, nem mellesleg tudtak programozni és optimalizálni is, megijedni - akárcsak a korábbi epizódok esetében, úgy - most sem kell.

A bejelentett rendszerkövetelmények ugyanis abszolút barátiak, mind a minimum, mind az ajánlott nagyon korrektre sikerült, szinte több éves konfigurációkon is vígan eldöcög majd a Tropcio 4, amely - szintén friss információ - támogatni fogja az Nvidia vadonatúj FXAA technológiáját, ami szintén a gondtalan futást segítheti elő. Ha kíváncsi vagy a Tropcio 4 gépigényére, akkor ne is keress tovább, hiszen minek mennél máshová, ha itt is átnézheted a hivatalos közleményből kiollózott követelményeket:

Minimum:

Operációs rendszer: Windows XP SP3 (32-bit), Vista / 7 (32 or 64-bit)
Processzor: 2 GHz Dual Core CPU
Memória: 1 GB RAM
HDD: 5 GB szabad hely a merevlemezen
Grafikus kártya: Shader Model 3.0 (Geforce 6600 vagy jobb, Radeon X1600-széria), 256 MB V-RAM, DirectX 9.0c

Ajánlott:

Oprációs rendszer: Windows Vista / 7 (32 or 64-bit)
Processzor: 2 GHz Quad Core CPU
Memória: 2 GB RAM
HDD: 5 GB szabad hely a merevlemezen
Grafikus kártya: Shader Model 3.0 (Geforce 8800 vagy jobb, Radeon HD4000 vagy jobb), 512 MB V-RAM, DirectX 9.0c
2 hozzászólás

Vendég

13 éve, 9 hónapja és 18 napja

így kell ezt csinálni, ezt hívják optimalizálásnak! példaértékű gépigény!

válasz erre

marco

13 éve, 9 hónapja és 18 napja

Ennek a Tropiconak a kipróbálásán mindig agyaltam. Attól félek, hogy rohadt addiktív és nem bírom abbahagyni.mosolygó smiley

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja