Megérkezett az openSUSE 12.2 Milestone 3-as kiadása

2012. április 14.
3.0341
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
RED profilja, adatai
RED
Jos Poortvliet a napokban bejelentette, hogy az openSUSE Projekt újabb mérföldkövéhez érkezett, ugyanis elkészült és kipróbálható az elkövetkező openSUSE 12.2-es operációs rendszerüknek legfrissebb, Milestone 3-as jelzéssel ellátott kiadása.

Az illetékesek kihangsúlyozták, hogy a jelenlegi változatot kifejezetten a tesztelők és fejlesztők részére szánják, ezért munkavégzésre, illetve éles rendszeren való használatát nem javasolják. A disztribúció aktuális verziója kétféle Live CD lemezkép formájában érhető el, amiknek természetesen mind a 32 bites, mind pedig a 64 bites konfigurációkra kihegyezett változata rendelkezésre áll.

Az openSUSE 12.2 most megjelent Milestone 3-as előzetese a legújabb, 3.3-as verziószámmal rendelkező Linux rendszermag köré épül, asztali környezetek közül pedig változattól függően a KDE PIM hibajavításon átesett KDE Software Compilation 4.8.2-őt, vagy a GNOME 3.4-et kínálja a felhasználók számára.

Az újdonságok sorában köszönthetjük a Plymouth képernyőt és a GRUB 2 rendszertöltőt, bár ezek egyelőre még kísérleti jelleggel vannak jelen, így például a GRUB 2 alapértelmezetten nem kerül telepítésre. A Milestone 3-as verzió persze rengeteg frissítést, újdonságot és hibajavítást vonultat fel, de az olyan népszerű alkalmazások aktuális kiadásairól sem kell lemondanunk mint a Firefox 11, a LibreOffice 3.5.2, illetve a GIMP 2.6.12.

A fejlesztőcsapat elmondása szerint egy bug miatt a Milestone 3 ugyan még nem tartalmazza a GCC 4.7-et, de a 4.7.1-es verziójának megjelenésével várhatóan ez a probléma is el fog hárulni. Az openSUSE 12.2 Milestone 3 GNOME és KDE SC változatú Live CD lemezképei már letölthetőek az alábbi linkre kattintva, és természetesen a 32 bites és a 64 bites kiadások közül egyaránt válogathatunk. Az openSUSE 12.2 végleges kiadásának megjelenésére előre láthatóan 2012. július 11-én számíthatunk.

Az openSUSE 12.2 Milestone 3 letöltése.
2 hozzászólás

rDAVE

11 éve, 7 hónapja és 19 napja

totyak írta:
Jesszus, annyi ilyen Linux alapú op. rendszerről olvastam már itt a hírekben, hogy nem hiszem el, hogy ezekre mindre van is igény. Meg azt sem gondolnám, hogy olyan nagy különbségek vannak köztük, hogy érdemes legyen fejleszteni ennyi félét.
Ez éppen egy népszerűbb, AMD támogatását is élvező distró, egyébként még negyedét se láttad. röhögő smiley Általában egy közösség áll mögöttük és fejleszti. Többség nem a nulláról indul, hanem egy másik, már létezőből.

Itt van egy lista: http://distrowatch.com/search.php?ostype=Linux

válasz erre

totyak

11 éve, 7 hónapja és 19 napja

Jesszus, annyi ilyen Linux alapú op. rendszerről olvastam már itt a hírekben, hogy nem hiszem el, hogy ezekre mindre van is igény. Meg azt sem gondolnám, hogy olyan nagy különbségek vannak köztük, hogy érdemes legyen fejleszteni ennyi félét.

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja