Megérkezett a Windows Phone 8.1

2014. április 03.
1.8681
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
petike737 profilja, adatai
petike737
Ahogy arra számítani lehetett, néhány órája bemutatta legújabb, mobiltelefonokra szánt operációs rendszerét a Microsoft, mely az asztali verzió frissítéséhez hasonlóan a Windows Phone 8.1 nevet kapta.
 

A redmondi óriás rendszerét kezdetben nagyon megosztóan fogadták és elfogadott tény volt, hogy jó néhány olyan funkció hiányzott belőle, ami a vetélytársak rendszerében már több éve elérhető. A nagy horderejű frissítés több ilyen problémára is elhozta a nagyon várt megoldást, így viszonylag elégedettek lehetünk a rendszert fejlesztő dolgozókkal.

A legfontosabb és leghasznosabb frissítés egyértelműen az értesítési központ, mely eddig hiányzott a rendszerből. Ezt végre megkapták a felhasználók, méghozzá a notification and action center név alá bújtatva. Itt a többi platformon már megszokott beállítások (képernyőforgatás, wifi, üzemmódok...) mellett tehát az értesítéseinket is egy felületen láthatjuk, mely nagyban hozzájárul a rendszer használhatóságához.

A másik nagy újdonság a Cortana névre keresztelt személyi asszisztens, ami leginkább az Apple Siri megoldásához hasonlít. Sokaknak lehet ismerős ez az elnevezés, hiszen a vállalat népszerű játékából, a Halo-ból vették át, ráadásul a szolgáltatás hangját is ugyan az szolgáltatja, mint akit a játékban is hallhatunk, név szerint Jen Tailor. Az újdonság állítólag folyamatosan tanul majd felhasználói szokásainkból és egyre okosabb lesz, valamint rendelkezik saját notesszel is.

További fejlesztésen esett át a multitasking-felület, mely segít bezárni az alkalmazásokat, de változott a testreszabhatóság is, hiszen az új frissítésnek hála, már jóval szabadabb kezet kapunk. Megemlítendő még az új podcast és kamera szoftver, valamint a Windows Phone készülékek egyik legjobb alkalmazáspárosa, a HERE Drive+ és HERE Transit is ingyenesen támogatni fogja az összes készüléket. A frissítést az összes WP8-at futtató készülék meg fogja kapni. Nagy esély van rá, hogy még ebben a hónapban, de legkésőbb májusban.
3 hozzászólás

kpal

12 éve, 2 hónapja és 6 napja

zolika1994 írta:
Gondolkoztam volna egy 630 beszerzésén, de 1-2 dolog hiányzik belőle amire nekem szükségem volt, így sajnos kimarad. Viszont a rendszer az tetszik.
512mb vram miatt nem annyira jó mert sok app 1Gb alatt nem is telepíthető. 630 helyett egy jó árasított 820 kacsintó smiley

válasz erre

zolika1994

12 éve, 2 hónapja és 6 napja

Gondolkoztam volna egy 630 beszerzésén, de 1-2 dolog hiányzik belőle amire nekem szükségem volt, így sajnos kimarad. Viszont a rendszer az tetszik.

válasz erre

totyak

12 éve, 2 hónapja és 6 napja

Nagyon ütőképes OS-nek tűnik, hiszen már a sima 8-as is az volt. Van jövője úgy látom.

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljakatyperry2 profiljakatyperry2 profilja