Megérkezett a Mageia 2 harmadik béta kiadása

2012. április 22.
1.8441
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
RED profilja, adatai
RED
Anne Nicolas az elmúlt napokban bejelentette, hogy fejlesztőcsapatával elkészítették és immár kipróbálható az elkövetkező Mageia 2 operációs rendszerüknek Beta 3 jelzéssel ellátott tesztváltozatát.

A Mageia egy a Mandriva Linux alapjaira építkező operációs rendszer, aminek fejlesztését az említett disztribúció csapatából kivált tagok kezdeményezték, hogy munkájukkal egy újabb, teljesen ingyenes megoldás születhessen. Az illetékesek a bejelentésükben kihangsúlyozták, a Mageia 2 jelenlegi verziója még nem tükrözi a majdani végleges kiadás képességeit és funkcióit, emellett még több hibát is tartalmazhat, ezért munkavégzésre és éles rendszeren való használatát nem javasolják.

A fejlesztőcsapat nem tétlenkedett, ugyanis a most megjelent Mageia 2 Beta 3 jelenleg telepíthető DVD, duál-CD, és nem kevesebb mint tíz KDE és GNOME asztali környezettel rendelkező live CD formájában érhető el, és az már szinte természetesnek vehető, hogy mindegyikből egyaránt rendelkezésre áll a 32 bites és a 64 bites rendszerekre kihegyezett változat is.

A Mageia 2 Beta 3 már a legfrissebb, 3.3.1-es verziószámmal ellátott stabil Linux rendszermag képességeit kamatoztatja, asztali környezetek közül pedig a KDE Software Compilation 4.8.2, valamint a GNOME 3.4 áll a felhasználók rendelkezésére. Fontos újdonság még, hogy a felhozatalban már megtalálható a 2.14.1-es stabil glibc, a Xen pedig továbbfejlesztett virtualizációs támogatást kínál.

Az új Beta 3-as változat ablakkezelők közül tartalmazza még a dwm, a scrotwm, az i3, a pekwm, az AfterStep, az Awesome, az Enlightenment E17, az FVWM2, az IceWM, az Openbox, a Razor-qt, illetve a WindowMaker megoldásokat is. Multimédiás fronton többek között felsorakozik a PulseAudio 2.0 Preview, az MPlayer (beleértve a GNOME MPlayer, a KMPlayer, az SMPlayer, és az mplayer-gui felületeket is), a VLC Media Player, valamint az Amarok 2.5.0 is.

A Mageia 2 legfrissebb Beta 3-as kiadásának változatai már letölthetőek az alábbi linkre kattintva. A disztribúció kiadásra jelölt RC változata a tervek szerint május 2-án fog megérkezni, míg a végleges operációs rendszer megjelenésére május 15-én számíthatunk.

A Mageia 2 Beta 3 letöltése.
4 hozzászólás

Vendég

13 éve, 12 napja

RED írta:
Jajám, a bejelentés ki is emelte. Személy szerint örülök neki, a legjobb motor, amit valaha is csináltak. mosolygó smiley
Egyetértek. Ügyes kis magyar fejlesztés!mosolygó smiley

válasz erre

[Tiltott felhasználó!]

13 éve, 12 napja

[Tiltott felhasználó!]

Vendég

13 éve, 12 napja

Alapból benne van az mplayer?meglepett smiley

válasz erre

Vendég

13 éve, 12 napja

Csinos

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
Botyi profiljamarco profilja