Megérkezett a Knoppix legfrissebb kiadása

2012. december 26.
3.4171
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
RED profilja, adatai
RED
A Linuxok világa az elmúlt napokban újabb figyelemreméltó taggal gazdagodott, ugyanis Klaus Knopper bejelentette, hogy fejlesztőcsapatával elkészítették a népszerű Knoppix operációs rendszerüknek legfrissebb, 7.0.5-ös verziószámmal jelölt kiadását, amit már természetesen mindenki számára elérhetővé is tettek.

Aki esetleg nem ismerné, a Knoppix egy a legendás stabilitású Debian GNU/Linuxra épülő live operációs rendszer, ami társai közül a kiemelkedő hardverkompatibilitásával tűnik ki. Ahogy azt már a csapattól megszokhattuk, a most bemutatkozó kiadás is egyaránt elérhető CD, illetve DVD optikai lemezre szabott ISO képállomány formájában is.

Az aktuális kiadás a 3.6.11-es verziószámmal jelölt Linux rendszermag képességeit kamatoztatja, ami mellé a 7.7-es X.Org-ot társították. Asztali környezetek közül az alapértelmezett továbbra is az LX DE, de emellett még a felhasználók rendelkezésére áll a KDE Software Compilation 4.8, illetve a GNOME 3.4 is, aktiválásuk pedig a "knoppix desktop=kde" és "knoppix desktop=gnome" boot opciókkal lehetséges.

A friss kiadás webböngészők közül a Chromium 22.0.1229.94, és a Mozilla Firefox/Iceweasel 10.0.11 példányokat vonultatja fel, de a felhozatalból természetesen nem hiányoznak az olyan népszerű programok sem, mint például az LibreOffice irodai programcsomag 3.5.4-es változata (egyelőre még nem frissítették), a Windowsos szoftverek futtatását garantáló Wine 1.5, valamint a DVD-s változat esetében a VirtualBox 4.1.18.

A mostani kiadás végre elhozta a zram stabilitását eredményező javítást, de emellett még meg megjelent az újabb Atheros hálózati kártyák előzetes támogatása is. A Knoppix most bejelentett 7.0.5-ös kiadásának CD és DVD lemezekre szabott variánsai már letölthetőek az alábbi linkeken keresztül.

A Knoppix 7.0.5 letöltése.
20 hozzászólás

marco

12 éve, 3 hónapja és 13 napja

Raiden írta:
Boot képernyőnél nyomtam egy tab-ot és átírtam a nyelvet a képernyő alján felsorolt beállításokban,egyszerű volt ezért nem vettem észre.
LX DE alatt lévő Iceweasel nem tartalmazta a flash plugint(meg is lepődtem kicsit).Megküldöm Gnome alatt is kicsit,ha bejön,jó eséllyel leváltom a xubi-t.
Nafene!meglepett smiley

válasz erre

Raiden

12 éve, 3 hónapja és 13 napja

Boot képernyőnél nyomtam egy tab-ot és átírtam a nyelvet a képernyő alján felsorolt beállításokban,egyszerű volt ezért nem vettem észre.
LX DE alatt lévő Iceweasel nem tartalmazta a flash plugint(meg is lepődtem kicsit).Megküldöm Gnome alatt is kicsit,ha bejön,jó eséllyel leváltom a xubi-t.

válasz erre

Raiden

12 éve, 3 hónapja és 13 napja

RED írta:
Amikor elindítod a gépet mondjuk pendrive-ról (még nem töltött be a rendszer), ugye leáll a boot és kéri a paramétert, itt beírod neki, h "knoppix lang=hu", erre folytatja a rendszerindítást, és már magyarul tölt be. Ugyanitt tudod megadni az egyéb boot-paramétereket is, pl milyen asztallal induljon, milyen felbontással. Ha dobsz privibe egy mélcímet, csinálok neked néhány screenshot-ot. mosolygó smiley
Köszi,érdekes hogy a bonyolultabb disztróknál pl: puppy linux nemigen akadtam fenn,ennél meg az elején..röhögő smiley Biztosan túl egyszerű volt.A nyelv-UTF-8 fontos a többi okés.

válasz erre

[Tiltott felhasználó!]

12 éve, 3 hónapja és 13 napja

[Tiltott felhasználó!]

Raiden

12 éve, 3 hónapja és 13 napja

RED írta:
Kipróbáltam Raiden, ezzel is nagyon szépen megy, nincs ezzel semmi bibi. Tud ez a nyelvünkön. mosolygó smiley
Akkor mit ba****intottam el?röhögő smileyröhögő smiley

válasz erre

[Tiltott felhasználó!]

12 éve, 3 hónapja és 13 napja

[Tiltott felhasználó!]

Raiden

12 éve, 3 hónapja és 13 napja

RED írta:
A régieknél a "knoppix lang=hu" opcióval lazán lehetett, az újabbakat nem próbáltam. mosolygó smiley
Majd akkor régebbit szedek le,mert nem tudtam átvarázsolni.mosolygó smiley

válasz erre

Raiden

12 éve, 3 hónapja és 15 napja

marco írta:
Sosem próbáltam, mert mindig magyar nyelvű rendszert használtam (Ubuntu) mióta volt, előtte pedig nem volt igényem rá, de ez esetleg segít:

sudo apt-get install language-pack-hu

Lehet, hogy marhaság, de sok disztóban nem, Knoppix-nál nem tudom, hogy őszinte legyek...

Ami ez alapján a disztró alapján készül és magyar, az a Sulix, esetleg azt is megnézheted.

Vagy ha mindenképp magyar nyelv kell és a fentiek nem működnek, akkor más disztró marad csak...
"Paket language-pack-hu kann nicht gefunden werden."
Ez volt a välasz.Meg megprobälok egy-ket trukkot,aztan kifogytam..mosolygó smiley

válasz erre

Raiden

12 éve, 3 hónapja és 15 napja

Vendég írta:
Sztem a germániai is tudja, csak ez bootopció, nem indítás után kell. kacsintó smiley
ok.mosolygó smiley

válasz erre

Vendég

12 éve, 3 hónapja és 15 napja

Raiden írta:
Én a német nyelvű cd-s verziót szedtem le..röhögő smiley
Sebaj,holnap eljátszok vele,thx Bélám..kacsintó smiley
Sztem a germániai is tudja, csak ez bootopció, nem indítás után kell. kacsintó smiley

válasz erre

Raiden

12 éve, 3 hónapja és 15 napja

Vendég írta:
Nem kell telepíteni semmit, lerántod a hírben leírt angol CD lemezképet, és bootopciónak beírod "knoppix lang=hu". Magyar minden.
Én a német nyelvű cd-s verziót szedtem le..röhögő smiley
Sebaj,holnap eljátszok vele,thx Bélám..kacsintó smiley

válasz erre

Raiden

12 éve, 3 hónapja és 15 napja

marco írta:
Sosem próbáltam, mert mindig magyar nyelvű rendszert használtam (Ubuntu) mióta volt, előtte pedig nem volt igényem rá, de ez esetleg segít:

sudo apt-get install language-pack-hu

Lehet, hogy marhaság, de sok disztóban nem, Knoppix-nál nem tudom, hogy őszinte legyek...

Ami ez alapján a disztró alapján készül és magyar, az a Sulix, esetleg azt is megnézheted.

Vagy ha mindenképp magyar nyelv kell és a fentiek nem működnek, akkor más disztró marad csak...
Kösz,majd kipróbálom,eszembe juthatott volna nekem is..Fáradt vagyok kicsit ma ehhez.mosolygó smiley

válasz erre
12a(z) 2 -ből
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja