Megduplázná a DDR4 sebességét a DDR5

2017. április 03.
4.1721
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
petike737 profilja, adatai
petike737
A memóriamodulok piacán mostanság az RGB világítás terjedése, a világrekordok döntögetése és a magas ár szolgáltatja a legtöbb hírt és egyelőre a DDR4-es szabvány sincs még annyira elterjedve, mint azt sokan korábban remélték.

Ennek persze főként a magas ár az oka, mely talán akkor jelentősen csökkenhet, ha megérkezik a következő generáció. Ez a DDR5 lenne, mely 2018 környékén nyerheti el végleges formáját, idén nyáron állítólag már számos részletbe beavatnak minket, a standardizálás pedig 2018-ban történhet meg.

Ez azt is jelenti, hogy egy ideig még egészen biztosan a DDR4-re kell szavaznunk új gép vásárlásakor, akik 3-4 évig nem terveznek teljesen új gépet építeni, jól járhatnak. A hírek szerint ugyanis az új szabvány megduplázza a memória sávszélességét és hatékonyabb is lesz.

Jó esetben 2020 környékén lehet számítani az első modulok piaci debütálására, hiszen emlékezhetünk, hogy a DDR4 szabványt 2012-ben standardizálták, de csak 2015 környékén vált széleskörűen elérhetővé.
7 hozzászólás

rDAVE

7 éve, 7 hónapja és 3 napja

WarriorAutobot írta:
Én meg annak örülnék ha esetleg a DDR4 ára nem az egekben lenne. röhögő smiley
De már nem fogok DDR5-re várni.
Akkor kell venni 4-et, amikor kijön az 5. röhögő smiley

válasz erre

WarriorAutobot

7 éve, 7 hónapja és 3 napja

Én meg annak örülnék ha esetleg a DDR4 ára nem az egekben lenne. röhögő smiley
De már nem fogok DDR5-re várni.

válasz erre

kylx

7 éve, 7 hónapja és 3 napja

totyak írta:
Nekem úgy tűnik, hogy a DDR3 nagyon sokáig húzta, aztán a DDR4 nem is olyan régóta van (ahogy erre a hír is rávilágít) és most meg már DDR5-ről beszélünk. Lehet ugrok egy kategóriát és 3-ról rögtön 5-re megyek, ha így folytatják a fejlődést.
A Winamp-nak bejött, akkor nekünk is!

válasz erre

szattila

7 éve, 7 hónapja és 3 napja

Ebből leghamarabb 2021 környéken lehet valami és csak az profitál belőle aki APU-t használ.

válasz erre

miertkellettaregbevezetes

7 éve, 7 hónapja és 3 napja

Az lenne a király végre, hogy CPU-ba lennének alapból integrálva a HMB memóriák.. lenne itt sebesség.
Egyszer remélhetőleg el jön ez az időszak is.

válasz erre

totyak

7 éve, 7 hónapja és 3 napja

Nekem úgy tűnik, hogy a DDR3 nagyon sokáig húzta, aztán a DDR4 nem is olyan régóta van (ahogy erre a hír is rávilágít) és most meg már DDR5-ről beszélünk. Lehet ugrok egy kategóriát és 3-ról rögtön 5-re megyek, ha így folytatják a fejlődést.

válasz erre

VaPe

7 éve, 7 hónapja és 3 napja

Az azért elég komoly! meglepett smiley

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
rDAVE profiljamarco profilja