Még idén megjelenhet iPadra a The Last Express

2012. március 21.
1.4761
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
A kalandjátékok szerelmeseinek nyilván alaposan felcsillant a szemük a The Last Express név olvasatán és máris megnyugtatnánk mindenkit, hogy nem a mi eszünk ment el, nem is véletlen egyezésről van szó, hanem valóban Jordan Mechner klasszikus, 1997-ben megjelent kalandjának portja várható iPadra az idei esztendő során.

A legendás kaland az elmúlt években kizárólag PC-n volt elérhető, de a jövőben ez meg fog változni.

Mechner - aki egyébiránt a szintén kultikus Prince of Persián is dolgozott annak idején - ugyanis hivatalos blogján egyrészt bejelentette a tabletre szánt feldolgozást, ami véleménye szerint a 20 órányi játékidő mellett iOS-barát irányítást és jellemzőket kapott.

Megjelenési dátumunk ugyan egyelőre nincs az iPadra szánt The Last Express-hez, arra azonban már most mérget vehetünk, hogy a táblagép egyik legjobb történetével ellátott alkotása lesz, ha megjelenik végre, hiszen annak idején is elsősorban a története miatt figyelt fel a játékra a nagyvilág. Na, hány kalandor gondolkodott el most iPad vásárláson?
The Last Express név olvasatán és máris megnyugtatnánk mindenkit, hogy nem a mi eszünk ment el, nem is véletlen egyezésről van szó, hanem valóban Jordan Mechner klasszikus, 1997-ben megjelent kalandjának portja várható iPadra az idei esztendő során.'>
3 hozzászólás

Vendég

13 éve, 1 hónapja és 16 napja

Jó hír jó hír!mosolygó smiley Azért mindig visszaköszön hogy anno még voltak JÓ játékok!kacsintó smiley

válasz erre

Vendég

13 éve, 1 hónapja és 16 napja

Kb. Nem hat meg az ipad bármivel próbálkoznak...wtf smiley

válasz erre

Vendég

13 éve, 1 hónapja és 16 napja

Az zsír!mosolygó smiley De inkább mondjuk egy dosboxban újrajátszom pc-n.mosolygó smiley

válasz erre
The Last Express
nincs ár
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja