PCXBOX360PS3PS VitaWII3DS

Még ezen a héten megérkezik Xbox Live-ra és PlayStation Network-re a Puddle

Maniac2012. január 23.PlayStation 3, XBOX360
983 olvasás3 hozzászólás
Puddle, Xbox Live, PlayStation Network, puzzler, Konami
A Konami bejelentette, hogy a Neko Entertainment által fejlesztett, de általuk gondozott Puddle című puzzler még ezen a héten felkerülhet a PlayStation Network és az Xbox Live kínálatába, ahol várhatóan egy újabb hatalmas közönség kedvenc lesz belőle.
Még ezen a héten megérkezik Xbox Live-ra és PlayStation Network-re a Puddle - 1

Még ezen a héten megérkezik Xbox Live-ra és PlayStation Network-re a Puddle - 1


A játék ugyanis az igazi és meghamisíthatatlan fizika-központú puzzler játékok élményét kívánja képernyőinkre varázsolni, méghozzá korábban ritkán látott formában, felhasználva hozzá az emberi testet, egy kertet, netán egy nukleáris erőművet.

A Puddle betöltése után az lesz a játékosok célja, hogy a az irányítandó folyékony halmazállapotú szmötyit eljuttassák a pálya egyik pontjából a másikba, méghozzá úgy, hogy közben figyelünk a fizika törvényeire, köztük kiemelkedően a gravitációra, illetve az elénk gördülő akadályokra is.

A Puddle a tervek szerint még ezen a héten felkerül majd a kurrens HD konzolok online szolgáltatásaira, a Konami szerint január 25 magasságában az Xbox Live-ra és január 31 derekán a PlayStation Network-re.
Kedvencek közé
3 hozzászóláskövesd rss-ben!

                   

Hogy miket találnak ki manapság!

#3 • 3 hónapja, 1 hete és 1 napja
Vendég

Egyszerű de nagyszerű játéknak ígérkezik

#2 • 4 hónapja, 3 napja
Vendég

Érdekesnek tűnik

#1 • 4 hónapja, 3 napja

Legfrissebb blogokÍrj blogot most!

Blacklight Retribution - f2p FPSNeurotic • Pár napja hallottam egy ingyenesen játszható fps-ről hát gondoltam kipróbálom. Videók...

Portal 2 update pályaszerkesztővel!Neurotic • Igen, itt van megérkezett! Örülhetünk is és nem is! Végre megérkezett a Portal 2...

Chime - Érdekes puzzle játék 1 Euróért a steam-en!Neurotic • Talán kezeltetnem kéne a steam-es akciókra való rámozdulásaimat, biztos van erre valami...

Fórum

Top fórumok

1
Játék-Folytasd a szót6.805 hozzászólásOfftopic

2
Asszociációs Játék6.141 hozzászólásOfftopic

3
Raiden OffTopic1.645 hozzászólásOfftopic

4
Fülig Jimmy and Marduk's Topic1.479 hozzászólásOfftopic

5
GTA: San Andreas988 hozzászólásHozzászólás cikkekhez

6
Call Of Duty 2 Wh!!!!!!!739 hozzászólásFelhasználói fórumok

Klikk ide az utolsó 20 hozzászóláshoz!

Közösségi oldalak

Szavazás

Szerinted van értelme a játékok HD verzióinak?

  •  Mindenképp, jó őket újrajátszani HD-ben
  •  Játéka válogatja, de általában van értelme
  •  Legtöbb játéknál semmi értelme
  •  Abszolút nincs értelme

Összes szavazat884
Összes hozzászólás15

Chat kikapcs
marco profiljaCpt_Nihil profiljaRED profiljafabre profiljarDAVE profiljaProtozoli profiljaStewenwolf profiljaNeurotic profilja