Még sárkányok is lesznek a Fallout 76-ban

2018. október 08.
3.0641
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Néhány szerencsés kiválasztott számára már elérhetővé vált a Fallout 76 kipróbálható változata, aminek jóvoltából elárasztották a világhálót a különféle gameplay felvételek, melyek sok apró érdekességet tártak fel előttünk a játékról.

Egy Liana Ruppert nevű Youtuber például több videót is rögzített, melyek között akadtak igazi érdekességek is, így például az egyikből kiderül, hogy a Skyrim mintájára a sárkányok - vagy sárkányszerű lények - sem maradtak ki a Fallout 76-ból, míg a másikon az óriási térképet, a lehetőségeket és a küldetéseket ismerhetjük meg egy kicsikét.

A látottak alapján kijelenthetjük, hogy a november 14-én PC-re, PS4-re és Xbox One-ra is megjelenő Fallout 76 bár valóban egészen más, mint a korábbi epizódok, ugyanakkor a többjátékos jelleg nem feltétlenül csak rossz dolgokat hozott magával, ám ha nekünk nem hinnél, akkor íme két videó, hátha azok meggyőzőbbek.

Nézd nagyban ezt a videót!





Fallout 76 kipróbálható változata, aminek jóvoltából elárasztották a világhálót a különféle gameplay felvételek, melyek sok apró érdekességet tártak fel előttünk a játékról.'>
1 hozzászólás

fighterlaci

5 éve, 11 hónapja és 10 napja

Woooow az igen! meglepett smiley

válasz erre
Fallout 76
9.499 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja