Még projektor is van az Antec legújabb számítógépházában

2018. március 27.
5.0131
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Túlzás nélkül sikerült kimaxolnia a világító házak fogalmát az Antec-nek, akik bemutatták a Performance sorozat legújabb, P6 elnevezésű darabját, mely nem szórakozik holmi ledekkel, lévén rögtön egy komplett projektort építettek bele a készítők.

A 470x200x405 mm-es méretekkel rendelkező házat kifejezetten microATX lapok számára álmodták meg, tehát nem feltétlenül egy tuningolásra alkalmas gamer toronyról van szó, noha látványosnak legalább látványos, hiszen a bal oldala edzett üvegből készült, a projektor pedig az előlap alsó felébe került, segítségével pedig kivetíthetjük az asztalunkra vagy a padlóra a gyártó logóját.

A kétkamrás elosztású ház egyébiránt legfeljebb egy 39 centis VGA-t és maximum 16 centis tápegységeket tud fogadni, CPU hűtőből pedig javasolt vékonyított változatot választani, miközben a hűtés terén találhatunk vagy tehetünk 12 vagy 14 centiméteres ventilátorokat az előlapra, a hátlapra és még felülre is. Az Antec Performance P6 várhatóan még ezen a héten elérhetővé válik 60 eurós árcédulával.
2 hozzászólás

WarriorAutobot

6 éve, 6 hónapja és 9 napja

Ez egész menő, de ez annak jó aki szereti ha egy tonna LED világít a pofájába. röhögő smiley

válasz erre

Hentes

6 éve, 6 hónapja és 10 napja

Ez de gagyi. röhögő smiley Még ha általam beállított képet lőne ki akkor oké de a logójukat??? röhögő smiley Neeeee. röhögő smiley

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
rDAVE profiljamarco profiljaBotyi profilja