Még mindig milliók játszanak havonta a Skyrimmel

2018. július 06.
9.3901
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
A The Elder Scrolls V: Skyrim első megjelenésére hét évvel ezelőtt került sor, azóta pedig megannyi platformra elérhetővé vált, és a Bethesda látszólag nem akar leállni az újabb kiadásokkal, aminek az oka egészen költői.

Todd Howard, a csapat vezére ugyanis a Gamelab munkatársainak egy interjúban elmondta, hogy havi szinten még mindig több millió ember kalandozik világszerte a Skyrim csodálatos univerzumában, tehát ezért van az, hogy a játékot újabb kiadásokban és újabb platformokra is elérhetővé teszik.

Howard kiemelte:
Ha azt akarod, hogy leálljunk a kiadással, akkor ne vásárold meg őket.

A Bethesda vezére mindezzel arra utalt, hogy hiába született mémek és viccek sokasága a Skyrim kapcsán, ők csak a vásárlók igényeit szerették volna kielégíteni azzal, hogy minden platformra elérhetővé teszik a játékot.
The Elder Scrolls V: Skyrim első megjelenésére hét évvel ezelőtt került sor, azóta pedig megannyi platformra elérhetővé vált, és a Bethesda látszólag nem akar leállni az újabb kiadásokkal, aminek az oka egészen költői.'>
4 hozzászólás

zender

6 éve, 2 hónapja és 19 napja

Tulajdonképpen nagy okosságot mondott. röhögő smiley

válasz erre

[Tiltott felhasználó!]

6 éve, 2 hónapja és 20 napja

[Tiltott felhasználó!]

Marduk

6 éve, 2 hónapja és 20 napja

Hellblade írta:
Hát,nem hagynak sok választást..ha lenne 6.rész minden platformra akkor már mindenki azzal játszana.. mosolygó smiley
Egy ES részt elkészíteni több év. Az Oblivion 2006-ban jött ki, rá 5 évre, 2011-ben a Skyrim. Idén jelentették be, hogy lesz 6. rész, de türelmesnek kell lenni.

válasz erre

[Tiltott felhasználó!]

6 éve, 2 hónapja és 20 napja

[Tiltott felhasználó!]

The Elder Scrolls V: Skyrim
6.190 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
Patrik94 profiljaManiac profiljaMonyo profilja