Még mindig készül az élőszereplős Mega Man-film a Netflixnél

2021. december 14.
48.4031
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
WickedSick profilja, adatai
WickedSick
2018-ban a Capcom és a 20th Century Fox bejelentette, hogy a Mega Man alapján élőszereplős film készül, és a bejelentés idején már a Paranormal Activity 3 és 4 című filmekből ismert Henry Joost és Rel Schulman író- és rendezőcsapatot szerződtették a projekt irányítására.

A filmmel kapcsolatban egy ideig nem történt semmi újdonság, mivel a stúdiót felvásárolta és átnevezte a Disney, de 2020-ban Joost és Schulman megerősítette, hogy a projekt még mindig él. Azt is megerősítették, hogy Mattson Tomlin, aki Joosttal és Schulmannal együtt dolgozott a Project Poweren, írja a Mega Man-adaptáció forgatókönyvét.

Most, újabb hosszú hallgatás után, a Supermarché, Joost és Schulman produkciós cégének honlapja nemrég megerősíteni látszik, hogy a Netflix megvásárolta a projektet, és a rendezők még mindig a projekthez tartoznak. A rendezőcsapat életrajzában a Chernin Entertainment és a Netflix számára készülő Mega Man-adaptáció szerepel az aktív projektek között.
4 hozzászólás

WillThaWheel

2 éve, 5 hónapja és 22 napja

Ha Megamant nem egy indiai, szakállas nő játssza, akkor nem érdekel..

válasz erre

Ronalddo

2 éve, 5 hónapja és 22 napja

Csak jönne már! Rohadt jó lesz szerintem.

válasz erre

Moby Dick

2 éve, 5 hónapja és 22 napja

Valami gond lehet, hogy eddig készül.

válasz erre

muki

2 éve, 5 hónapja és 22 napja

Nem kapkodják el, nah. röhögő smiley

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja