Még ezen a héten bejelentésre kerül a Hitman 2

2018. június 05.
5.2631
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Ahogy megtalálta számításait és új kiadóját az IO Interactive csapata, ismét felpörögtek az események a 47-es ügynök háza táján, így kiderült, hogy még ezen a héten bejelentik a Hitman-sorozat következő teljes értékű epizódját.

Minderre először a dán fejlesztők hívták fel a figyelmünket, akik a Twitteren egy beszédes teaser trailert mutattak be, melyen egy bizonyos új célpontot láthatunk, és a részletek alapján leleplezése napra pontosan június 7-én, azaz most csütörtökön várható.



Mivel a Hitman esetében a csapat minden puskaporát ellőtte már, rögtön megindult a találgatás egy esetleges második szezonról, azonban még ki sem forrták magukat a pletykák, amikor a projekt mögé kiadóként felsorakozó Warner Bros. csapatának sikerült kiszivárogtatnia a lényeget.

Történt ugyanis, hogy a Resetera fórumának egyik túlbuzgó felhasználója ránézett a Warner Bros Games honlapjának forráskódjára, ahol rálelt egy linkre, mely "hitman logo" név alatt az új Hitman-játék, avagy a Hitman 2 cégérét takarta. Izgatottan várjuk a nagy bejelentést!

Még ezen a héten bejelentésre kerül a Hitman 2 - 2. kép

2 hozzászólás

Gólem

6 éve, 4 hónapja és 17 napja

Nagyon várós!

válasz erre

zender

6 éve, 4 hónapja és 17 napja

Nagyszerű hír! Jöhet! mosolygó smiley

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja